10-11. fejezet

 

Tizedik fejezet

 

Dallas

 

Fordította: Sweety

 

Egy fejlövés kurvára szórakoztatóbb lett volna, mint amivel most kellett megküzdenem. A harmadik ház közepén álltam, amit Picurkámnak néztünk meg, Julian pedig mellettem az egész helyet elárasztotta a „hűha” és a „hű” kiáltásaival. Ismét megdörzsöltem a halántékomat. Már szétrobbant a fejem.

– Ez az a hely. Érzem, izompacsirtám.

– Az előzőnél is ezt mondtad – morogtam.

– Igen, de abban nem volt kandalló. Tudom, hogy a barátnőm mindig is ilyenre vágyott, és a fal színe... ez micsoda? – kérdezte az ingatlanügynököt, de nem hagyta, hogy válaszoljon. – Nem számít, mi az, egyszerűen isteni. Ó, istenem, nézd, Luke Cage, ez a konyha nagyobb, és van egy kamra is. – Belépett, és fontolgattam, hogy bezárom oda, és hagyom ott megrohadni. De akkor a Picurkám megölne, ha mégis úgy dönt, hogy ez a ház kell neki, és megtalálná benne a barátja holttestét.

Így hagytam, hogy folytassa a kibaszott szövegelését, szerintem valami köze volt a csapokhoz, és kifordultam a konyhából, hogy visszamenjek a nappaliba. A szoba nagy volt. Nekem tetszett, mert én is nagydarab vagyok. Ez volt a legjobb, amit eddig láttunk, és ami még jobbá tette, hogy közelebb volt a telephelyhez. Hozzám.

El tudnám képzelni, hogy ebben a házban éljek?

Persze.

Csak tudtam, hogy ez egy darabig még nem fog megtörténni. Hagynám, hogy a Picurkám beköltözzön, és minden kibaszott este meglátogasson, majd végül rájön, hogy lassan az összes holmimat odavittem. Nem volt saját lakásom. Rengeteg pénzt spóroltam, de soha nem akartam saját lakást. Szerettem a telephelyen élni. Ott voltak a testvéreim. Ott voltak a klubkurvák, amikor meg kellett nedvesítenem a farkam, és ott volt a munkám is. Minden, amire szükségem volt.

A Picurkámig.

Most már csak az járt a fejemben, hogy van egy saját lakásunk, és a munkából hazamegyek a nőmhöz.

Basszus. Ez a szar teljesen kikészített. Elkezdtem izzadni. Nem voltam az egy nőre koncentráló típus. Nem láttam értelmét annak, hogy megismerjek egy nőt, amikor csak egy szűk lyukra volt szükségem, ahová bedughattam a farkam, és elélvezhettem.

Az apró hölgyem viszont ennél több volt.

Kibaszottul sokkal több, annyira, hogy nem is tudnám egyetlen dologra leszűkíteni. Az egész lényét akartam az életemben. Minden nap látni akartam.

Kibaszottul ijesztő volt.

Főleg, amikor késő este rájöttem, hogy az az érzés – vagy akár csak az a gondolat, hogy mit csinálhat most – azt jelenti, hogy hiányzik.

Nem értettem, hogy tudott ilyen hatással lenni rám, hogy eljutottam odáig, hogy randizok vele, de így volt, és... Jézusom, már értettem, miért állapodtak meg a testvéreim az igazival.

Nem azt mondtam, hogy ő lesz az, de minden jel erre mutatott.

A testvéreim ugyanúgy megdöbbentek, mint én. A klubribancok még inkább, amikor megpróbáltak rám mászni, én pedig elküldtem őket a francba, mondván, hogy van nőm.

A francba!

Volt egy nőm.

Csak az enyém.

Ez azt jelentette, hogy bármikor megdughatom, amikor csak akarom?

A homlokomat simogattam, amikor eszembe jutott, hogy megtagadhatja tőlem a testét. Ha ez bekövetkezne, nem tudtam, hogyan érezném ettől magam.

De majd megtanulom.

Máris tanultam.

A francba, hirtelen én is adakozó lettem. Ez magyarázta, miért ragadtam ott egész nap a meleg sráccal, házakat nézegetve.

Ahogy végigsétáltam a folyosón, megnéztem a szerkezetét, és megkopogtattam a falakat. Jó volt. Nem fog összedőlni és összetörni a kicsi testét. Fájdalom hasított a mellkasomba. A francba, ilyen az aggodalom a nőmért? Ellenőriznem kellett az áramot; a vezetékek hibásak lehettek, és akkor halálra rázhatták volna. A fenébe, és a gáz. Nem akartam, hogy egy éjszaka elaludjon, és másnap ne ébredjen fel gázszivárgás miatt.

A kurva anyját. Hogyan tudták elviselni a testvéreim a nőik miatti aggodalmat?

Mindannyian idióták voltak, és most már én is az lettem.

Akarnám-e másképp?

Akarnám-e azt mondani a Picurkámnak, hogy menjen a picsába, és soha többé ne lássam?

A francba, a gondolat, hogy nem hallom, nem látom és nem érzem őt, pánikrohamot váltott ki belőlem. Megdörzsöltem a mellkasomat.

Igen. Ő volt az igazi, én meg egy kibaszott puhány.

Sóhajtva felnéztem a mennyezetre. A ventilátor egyenetlenül forgott. Meg akartam nézetni, nehogy hirtelen leessen és levágja a fejét.

Nyögve a padlóra néztem. Ha megveszi, ki kell zsigerelnem az egész helyet, és mindent újra kell csinálnom. Legalább akkor tudnám, hogy biztonságos.

– Hé, nagyfiú, mit csinálsz itt? Ó, hűha! Imádni fogja azt az ablak melletti helyet. – Julian berohant, leült az ablak mellé, és kinézett a kertre.

– Ha megveszi, én fogom felújítani. Nem bízom azokban a szar építőkben, akik átverik és elkapkodják a munkát, hogy minél hamarabb kész legyen.

– Biztos vagyok benne, hogy nem fog...

– Annyi minden rosszul sülhet el. Ha nem figyelnek oda, és valami elkerüli a figyelmüket, és ő megsérül miatta... Meg kell ölnöm őket. Nem bánom, ha meg kell ölnöm valakit, de...

– Hé – szakított félbe Julian, és odajött hozzám. – Minimalizáld a gyilkolásról szóló beszédet, vagy inkább... egyáltalán ne beszélj róla. Még meghallja az ingatlanügynök.

Összeszorítottam az állkapcsomat, és röviden válaszoltam. – Ez komoly dolog, Julian. Ha ez az a ház, ahol lakni fog, akkor mindent ellenőriztetni akarok. A gázt, az áramot, a kártevőket. Tudni akarom, hogy a ház stabil-e, vagy összeomolhat-e, miközben alszik. Ő nem fogja tudni. Mélyen fog aludni, és... basszus.

A szívem hevesen dobogott a sok őrült gondolat miatt.

Tudtam, hogy szánalmas vagyok, de a Picurkám megérte a kockázatot, amit vállaltam azzal, hogy az enyémnek nyilvánítottam. Nem akartam, hogy bármi baja essen.

– Semmi baj. Te jól vagy, és ő is jól lesz. Gondoskodunk róla – nyugtatgatott és lassan simogatta a hátamat.

– Én csak...

– Ne! Te csak önmagad vagy. Egy mogorva, dühöngő, puffogó férfi...

– Esküszöm, ha azt mondod, hogy lerombolom a házat, akkor kibaszottul megütlek.

Kuncogott. – Ó, te ismered a Három kismalacot, az nagyszerű. Épp azt olvastam...

– Julian! – morogtam halkan.

Felsóhajtott. – Nos, nem ezt akartam mondani. Te egy igazi férfi vagy, ezért nem vagy összhangban az érzéseiddel. A mi Melissánk hozza ki belőled ezeket, és te még mindig próbálsz megbirkózni ezzel. Csak engedd el magad, és ne törődj azzal, mit gondolnak mások. Kivéve a gyilkolászást, azt hagyd ki.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy meleg pasitól kapok tanácsot.

– Szerintem a Picurkámnak tetszeni fog ez a hely – mondtam, hirtelen kényelmetlenül érezve magam. Előreléptem, így a keze leesett a hátamról.

– Semmi baj, nagyfiú, megtartjuk magunknak ezt a meghitt pillanatot. Legalább most már tudom, hogy nem fogsz kirúgni, amikor meglátogatom, ugye?

– Amíg nem mész az idegeimre.

– Ha! – kiáltotta, és rám mutatott. – Most bevallottad, hogy Melissával együtt látod magad itt. – Felvontam a szemöldököm. Ő folytatta. – És igen, látom, hogy a lányunknak ez a hely tetszik a legjobban. Ó, egyébként, ezt visszaadom neked. – Kivette a pénztárcámat a farzsebéből, kinyitotta, és kivette belőle a személyimet. Odaugrottam, és mindkettőt elvettem tőle. Felnézett, mosolyogva. – Most már megmondhatom Melissának, mikor van a születésnapod.

– Basszus!

– Lehet, hogy meleg vagyok, Dallas, de ravasz is tudok lenni.

– Tűnjünk el innen. Az utolsót kihagyjuk?

– Igen – bólintott, és az ajtóhoz sétált. – Legalább folytathatjuk a fiús estét. A következő program a kötődésünk erősítésére az ivászat. Mondhatnám, hogy mellek és dugás, de nem vagyok a mellek rajongója, és szerintem a partnereink nem örülnének, ha dugnánk. – Rám kacsintott, és miután felemeltem neki a középső ujjam, elhagyta a szobát. Aztán összeszorult a gyomrom, és hányingerem lett, Julian meztelen alakjának hirtelen felvillanó képétől.

A kibaszott fasz, dugásról beszélt, amikor már úgyis állandóan merevedésem volt, mert a nőmre gondoltam, az már tényleg kurvára túl sok volt.

Azt hiszem, a srác rendes volt. Legalábbis, ha nem beszélt, és miután eltöltöttem vele egy kis időt, már csak néha akartam elfutni vagy párszor beverni a pofáját, nem pedig állandóan.

Ez sokat elárul, nem?

Legalábbis ezt mondhattam Melissának.

Kijöttem a hálószobából, és még egyszer körülnéztem. Igen, láttam az ágyat a fürdőszoba melletti falnál. Az ágy mindkét oldalán éjjeliszekrény volt. Az ágy végén a szőnyegen feküdt egy kutya, amit venni akartam. Nem valami nyámnyila kiskutya. Hanem egy nagy boxer. Olyan, ami extra védelmet nyújthat a nőmnek.

Legalább Julian és én egyetértettünk a házzal kapcsolatban. Mivel már el tudtam képzelni, ahogy Melissa szorgoskodik a házban, és azt csinálja, amit a nők szoktak, azt akartam, hogy ez a kép valóra váljon. Látni akartam, ahogy főz, takarít, és a laptopján dolgozik, míg én a saját dolgomat végzem a házban.

Hát, nézz rám, baszki!

Házias gondolatok jártak a fejemben.

Most lőjem fejbe magam, vagy hagyjam, hogy a dolgok a maguk útján menjenek?

A fenébe is, ha emiatt a Picurkám mellettem marad, akkor megteszem.

Belépve a nappaliba, megdermedtem. A szemem tágra nyílt, az öklöm és az állkapcsom összeszorult. Mindez azért, mert az ingatlanügynök Julian vállán zokogott.

– Mi a fasz történt? – Esküszöm, ha Melissa és a ház ügyében elcseszett valamit, akkor nem érdekel, hogy a nőm szereti ezt a fickót. Ki fogom vágni a belét.

– Most nehéz időszakon megy keresztül a barátjával. A férfiak néha olyan seggfejek. Na, na! Add ki magadból, drágám! – A hátát simogatva mormogó hangon vigasztalta.

Futás.

Ez volt az egyetlen dolog, amit akartam.

Nem csak egy rohadt házban voltam egy meleg pasival, akit csak rövid ideig tudtam elviselni, hanem még ott volt egy síró nő is.

– Sokáig fog tartani? – kérdeztem, mire mindketten rám néztek.

Istenre esküszöm, Melissa jobb, ha értékeli, hogy mit tűrtem miatta.

A gyomrom korogni kezdett, jelezve, hogy nem volt jó ötlet kihagyni az ebédet. Ránéztem a telefonomra, hogy megnézzem, mennyi az idő. – Befejezhetnénk a sírást? Éhen halok.

– Dallas Gan, ne legyél már ilyen seggfej! – vágta oda Julian, ismét egy mérges pillantás kíséretében.

A francba!

– Látod, mit kell elviselnie a legjobb barátnőmnek? Biztosan jó az ágyban, ha ebbe a városba költözik miatta. Amúgy is, lefogadom, hogy a pasid nem úgy értette, ahogy mondta. Felhívjam neked, hogy kideríthessük?

A francba!

– Jól viselkedtem. Nagyon jól, de esküszöm, Julian, ha nem rakod be a segged a kocsiba, és hagyod, hogy a nő maga oldja meg a problémáját, akkor a kezemet a torkodon találod.

– Jól van, rendben – morogta, és még egyszer hosszú öleléssel búcsúzott az ingatlanügynöktől, majd azt mondta neki: – Minden rendben lesz! – Megveregette a karját, és elindult felém a bejárathoz. A válla felett visszanézett, és hozzátette: – Ó, és majd felhívunk a házzal kapcsolatban. Szia!

Kérlek, Istenem, Sátán, vagy bárki, aki meghallgat, adj erőt, hogy ne öljem meg ezt az embert!

 

Tizenegyedik fejezet

 

Melissa

 

Fordította: Sweety

 

Dellával sokkal jobban éreztük magunkat, miután megcsináltattuk a hajunkat és a körmünket. De láttam a félelmet a szemében, amikor a szülei háza felé tartottunk. Folyamatosan hátranéztem, hogy megnyugtató mosolyt küldjek felé, miközben ő a biztonsági övet, és a ruháját babrálta. Handle vezetett. Természetesen ő is velünk jött, még a szépségszalonba is. Végig ott ült és magazinokat olvasott, míg az ott dolgozó nők végig őt bámulták. Nem sokat beszélt, és abból, ahogy mindenkit méregetett, úgy gondoltam, hogy ő is utálta a figyelmet.

– Megérkeztünk – mondta mogorva hangon Handle. Megállt egy kis léckerítéses ház előtt, majd leállította a kocsit. Nem mozdult, Della sem. Körülnézve láttam, hogy csak bámulja az ablakon keresztül a régi otthonát.

– Készen állsz?

– Nem – suttogta, de mégis kinyitotta az ajtót. Mielőtt kiszállhattam volna, már kinyújtotta felém a kezét. Megfogtam és Della mellé álltam, de azon gondolkodtam, miért is habozik annyira találkozni a szüleivel. Azt mondta, a szülei dühösek lesznek, hogy folytatta a nyomozást Jimmy ügyében, de nem megkönnyebbülést kellene érezniük, ha meglátják, és megtudják, hogy jól van?

A keze remegett az enyémben. Szabad kezével megigazította a ruháját, majd felment a lépcsőn a bejárati ajtóhoz. Amikor megállt, Handle odahajolt és bekopogott a bejárati ajtón, amitől Della megijedt.

Csendben vártunk. Először azt hittem, senki sincs otthon, és azon tűnődtem, hogy talán dolgoznak. Aztán hangos, dübörgő lépéseket hallottam közeledni. Az ajtó kinyílt, és egy ötvenes évei végén járó, melegítőnadrágot és pólót viselő férfi állt ott.

A szeme kissé kitágult, majd összeszűkült, amikor meglátott minket. Végül a lányára szegezte a tekintetét. – Mit csináltál? – kérdezte.

Megmerevedtem és erősebben szorítottam Della kezét. Ez nem egy meleg fogadtatás volt, semmi, ami elárulná, hogy mennyire hiányzott neki.

– Mr. Kent, én...

– Tudom, ki vagy! Annak a szemétládának a felesége voltál, és ő ide hozott téged. – Gúnyosan rám nézett. – Az kicsoda?

Kihúztam magam, és felemelt állal válaszoltam: – Nekem dolgozik.

– Drágám, ki az? – hallatszott egy hang, majd megjelent az ajtóban a férjével egyidős nő. A szívéhez kapott. – Mardella.

– Szia, anya – suttogta Della.

– Bemehetünk? – kérdezte Handle.

Mr. Kent hátralépett. Bementünk, és elindultunk Mrs. Kent felé. Ő hátralépett, megfordult, és mi követtük a nappaliba. Mrs. Kent leült az egyik kanapéra, mi Dellával vele szemben foglaltunk helyet, Handle pedig megállt mögöttünk. Amikor Mr. Kent bejött, leült a felesége mellé, és dühösen nézett ránk.

– Én… – kezdte Della, majd megállt, hogy mély levegőt vegyen. – Tudod hol voltam? – kérdezte.

 Mr. Kent felhorkant. – Jól szórakoztál.

– Nem – rázta a fejét Della. – Tudom, hogy mindketten azt akartátok, hogy a rendőrségre bízzam Ashley gyilkosságát, de nem tudtam.

Mrs. Kent felhördült. Mr. Kent felkiáltott: – Mi a fene? Így kerültél közel annak a szemétládának a feleségéhez?

– Nem, Melissa segített nekem. Ő…

– Leszarom őt! Mit csináltál?

Kikerekedtek a szemeim. Konkrétan sokkot kaptam attól, ahogy Mr. Kent a lányával beszélt. A francba, még egy ölelést sem kapott tőlük, nemhogy egy üdvözlést.

– Nem hagyhattam annyiban. Tudtuk, hogy ő vitte el Ashleyt. Tudtuk. Szóval magam jártam utána a dolognak. Állást szereztem az egyik vállalkozásában, de nem tudtam eleget megtudni róla, így került a képbe Melissa. Segített nekem, de mindkettőnket elkaptak. – Mrs. Kent feljajdult. – Most már jól vagyok, anya.

– Mit csináltak veletek? – kérdezte Mr. Kent.

– Nem számít, mit tettek. Most már vége. Jimmy rabolta el Ashleyt, és... ő ölte meg.

Mrs. Kent sírni kezdett. Mr. Kentbe legalább annyi érzelem volt, hogy átölelte és magához szorította a feleségét.

– Vége, anya. Meghalt. Biztosan láttad a hírekben.

– Kifelé! – parancsolta Mr. Kent.

– Joe! – kiáltotta Mrs. Kent.

Joe megrázta a fejét, és azt mondta: – Itt nincs rád szükségünk, hogy újra átéljük, amit Ashley elvesztése okozott nekünk. Soha nem hallgattál ránk! Nem érdekelt...

– De megcsináltam, meghalt. Fellélegezhetünk, tudva, hogy Ashley gyilkosa nincs többé.

– Utána mentél, nem törődve azzal, hogy mit fogunk érezni, ha nem jössz vissza. Három hónap telt el, Mardella. Három hónap. Nem tudtuk, élsz-e vagy meghaltál. Szóval ne mondd, hogy törődtél velünk! Nem törődtél. Csak magaddal törődtél, és nézd meg, mi lett veled. Már nem az vagy, aki régen voltál...

– Elvesztettem a húgomat, és senki sem tett semmit! – kiáltotta Della.

Mr. Kent felállt, és visszakiáltott: – Mi pedig mindkét lányunkat elvesztettük azon a napon, amikor Ashley meghalt. Távol kellett volna maradnod...

– Joe, kérlek – mondta sírva Mrs. Kent, és a férje felé nyújtotta a kezét.

Handle megkerülte a kanapét, megfogta Della karját, és felsegítette. A szívem hevesen vert. Nem tudtam... Nem tudtam, mit gondoljak, vagy mit érezzek. Megdöbbentett, ahogy az apja bánt vele.

– Elmegyünk – jelentette ki Handle.

– Jó – bólintott Mr. Kent. – Soha nem kellett volna örökbe fogadnunk téged. Csak még több fájdalmat okoztál nekünk, miután elvesztettük egyetlen gyermekünket.

– Ne! – könyörgött Della.

– Elég! – morogta Handle. – Egy kurva szót se többet! Ez a nő olyat tett, amit a legtöbb ember nem tett volna meg. Harcolt a testvéréért, amikor senki más nem tette. Pokoli szenvedéseken ment keresztül, és mindezek után ti ezeket vágjátok a fejéhez? – Megrázta a fejét, és gúnyosan nézett rájuk. – Mindketten szánalmasak vagytok, és nem érdemlitek meg, hogy az életetek része legyen. – Mielőtt bárki is szólhatott volna, csendben kikísérte a síró Dellát a szobából.

Sóhajtva felálltam, és megpróbáltam összeszedni a gondolataimat, a kavargó érzelmeim viharában. – Remélem, megbánod, amit neki mondtál. Ő egy bátor, erős nő, és az a fájdalom, amit Jimmy és az emberei okoztak minden képzeletedet felülmúlja. De szerintem az a fájdalom, amit most okoztál neki, még ennél is rosszabb, mert azok okozták, akik befogadták, törődtek vele, szerették, és most, te gyakorlatilag kitépted a szívét. – Mr. Kent szemébe nézve undorral a hangomban hozzátettem: – Szégyellheted magad!

Valószínűleg elégedett lennék, ha behúzhattam volna neki egyet. Ehelyett inkább kisétáltam a szobából. Hallottam, hogy Mrs. Kent ismét összeomlik. Sajnáltam, de semmivel sem akadályozta meg a férjét abban, hogy tönkretegye a barátnőmet. Így hamar elveszett a sajnálatom az asszony iránt. Nem tudtam, hogy ők az örökbefogadó szülei, de ez semmin nem változtatott, és nekik sem kellett volna számítani. Hihetetlen, hogy ilyen szavakat köpött Della arcába. Összeszorítottam a fogamat a dühtől, amit helyette éreztem.

Talán a félelem beszélt belőle, amikor azokat a gonosz szavakat vágta Della fejéhez, de bármi miatt is volt, ő akkor sem érdemelte ezt.

Senki sem érdemelte.

Különösen nem azok után, amin keresztülment.

Ahogy a kocsi felé tartottam, Handle a hátsó ajtónak támaszkodva állt. Amikor közelebb értem, hozzám hajolva mondta: – Túl sokat szenvedett. Haza jön veled együtt. Te vagy az egyetlen, aki megmaradt neki. Ne hagyd, hogy téged is elveszítsen.

– Nem fogom – mondtam neki határozott hangon.

Morgott. – Jó. – Megkerülte a kocsit, és beült a vezetőülésbe. Nem fáradtam azzal, hogy beüljek előre. Becsúsztam hátra, és arra számítottam, hogy Della sírni fog. Aggasztott, hogy csak bámult az ablakon kifelé.

Handle beindította a kocsit, és elhajtott. Megfogtam Della kezét, csakhogy ő kirántotta magát a szorításomból, és mindkét kezét az ölébe tette. A tekintete még mindig az ablakon kívülre szegeződött.

– Della, drágám – próbálkoztam.

Nem szólt semmit. Egymásra néztünk Handle-lel a tükörben. A kemény tekintete és leeresztett szemöldöke aggodalomról árulkodott.

A karjára tettem a kezem. – Della, kérlek!

Felém fordította a fejét. Összeszorított fogakkal igyekeztem visszatartani a könnyeimet. Összeszorult a torkom.

A szeme élettelen volt.

Semmi sem volt benne.

Sem fájdalom.

Sem szenvedés.

Semmi.

És ez megrémített.

– Édesem, kérlek, kérlek, ne hallgass rá! Ne félj a szavaitól! Nem úgy értette...

– Persze – mondta érzelemmentes hangon, ami nem rá volt jellemző. – Mindig is láttam, ahogy felnőttem. Nem voltam az ő gyerekük. Nem számít. Ugyanezt tettem volna Ashleyért, függetlenül attól, hogy ők mit éreznek. Ő a testvérem volt, még ha nem is ugyanazoktól a szülőktől születtünk. – Megrázta a fejét, és vállat vont. – Nem érdekel. Már semmi sem érdekel. – A tekintete visszatért az ablakra, megpróbálva engem is kizárni.

– Hát engem érdekel. Törődöm veled. Itt vagyok neked, Della. Tudom, hogy ez nem ugyanaz, de tudnod kell, hogy én mindig melletted leszek. Én...

– Kérlek! Csak... hagyd abba. Egyelőre csak itt akarok ülni.

Ó, bassza meg! Elvesztettem.

Könnyek gyűltek a szemembe. Utáltam, megvetettem mindannyiukat, minden egyes embert, aki rosszat tett Dellával, és ilyen érzéseket keltett benne.

Gyengéden megsimogattam a karját, majd leengedtem a kezem az ülésre. A másik kezemmel megtöröltem az arcomat, és mély, remegő lélegzetet vettem az orromon keresztül.

A barátom már nem volt ott.

De mindent meg fogok tenni, hogy visszahozzam.

A francba!

A rohadt életbe!

Reméltem, hogy sikerülni fog.

Nem, sikerülnie kell.

Így vagy úgy, de visszahozom a magabiztos Dellát. Ha harcolna, én is ugyanolyan keményen visszavágnék. Ha menekülne, követném. A visszapillantóba nézve tudtam, hogy nem én leszek az egyetlen, aki segít neki. Lehet, hogy időbe telik, új célra lesz szüksége, és még több barátra. De el fogjuk érni.

Muszáj volt.

Handle-nek igaza volt: túl sokat veszített. És most itt volt az ideje, hogy mindent visszaszerezzen, sőt még többet is.