7-8-9. fejezet

 

Hetedik fejezet

 

Dallas

 

Fordította: Sweety

 

A kis hotelszobában fel-alá járkálva ismét ökölbe szorítottam a kezem, és az éjjeliszekrényen lévő órára néztem. Már több mint három órája elment. Hol a fenében lehet? A testvéreim más szobákban szálltak meg, mivel a hotelben tartott rendezvény tegnap véget ért. A szálloda azonban még mindig elég zsúfolt volt, így Beastnek és Knife-nak ismét egy szobán kellett osztozniuk, bár egész éjjel nem tudtak aludni. Mielőtt elindultunk Picurkámért, Knife kihallgatta és elintézte azt a férfit, akit magunkkal hoztunk. Az idióta semmit sem tudott, de amiért egy beteg állatnak dolgozott, az életével fizetett.

Talán néhány embernek az lenne a véleménye, hogy nem a mi feladatunk ilyen büntetést kiszabni. Akár hidegszívű rohadékoknak is nevezhetnének azért, amit tettünk. Én ezt a karmának hívtam. Ha az emberek olyanokkal akartak játszani, mint Jimmy Vanclove, akkor megérdemelték, amit kaptak. A vérem nem csillapodott, miután láttam azt a rohadék Jimmy-t holtan a földön. Ha valami, akkor az dühített, hogy nem szenvedett tovább, még napokig. Az egészben az volt a jó, hogy a nőm megnyugodhatott, tudva, hogy az a beteg állat meghalt.

Amikor az ajtó kinyílt, megfordultam, hogy megnézzem ki az. Dodge jött be elsőként, aztán a Tate nevű fickó, és végül, végre, a Picurkám.

A szemem összeszűkült. Kimerültnek tűnt. – Hol voltál? – kérdeztem.

Az a rohadék Tate elé állt, és keresztbe fonta a karját a mellkasán. Egyáltalán nem tetszett ez nekem. Egy pillanat alatt elé álltam, és a torkánál fogva a falhoz szorítottam. Melissa ijedten felsikoltott. A srác arcába hajolva halkan morogtam. – Ha még egyszer a nőm elé állsz, és elválasztasz tőle, nagyon megjárod.

– Dallas! – csattant fel Melissa. Hallottam, ahogy apró lábai felém trappolnak, miközben én még mindig a lassan kékülő férfit néztem. Egy kis kéz csapott a hátamra. – Ne legyél seggfej! Egész nap segített nekem. Nem tudja, hogy te a régi időkből itt ragadt, őrülten morgós viking vagy, és hogy én bármit elviselek, amit rám zúdítasz.

Sóhajtva hátranéztem. A francba, a nőm aprócska volt; a fejebúbja épp csak elérte a vállamat.

– Esküszöm, ha nem engeded el, szarrá verlek – morogta.

A nevetést visszafojtva elengedtem a fickót, majd miközben hátraléptem, átöleltem Melissát és magammal húztam.

A francba, milyen jó érzés volt átkarolni.

– Szabad vagy – suttogtam.

Ő ellazult a karjaimban. – Igen.

– És megint visszatértél a szúrós viselkedésedhez.

– Csak mert seggfej vagy – kuncogott.

– Öregem, utálok rossz hírt hozni, de beszélnünk kell – mondta Dodge. A tekintetét kerestem, de ő épp hátradőlt az ágyon, és látszólag nem hatotta meg a reakcióm. De nem volt kétségem afelől, hogy ha a nőm nem áll ki mellettem, akkor biztosan rám támadt volna. Valószínűleg.

Megfeszültem. – Várj, milyen rossz hír?

– Melissa? – kérdezte Dodge.

Visszanéztem a Picurkámra, aki sóhajtva bólintott. Egy lépést hátralépett, majd a szemembe nézett.

– Gondolom, mivel értem jöttél, azt szeretnéd, hogy visszatérjek veled Melbourne-be?

– Igen – feleltem.

– Én is ezt szeretném, de miután órákig beszéltem a rendőrséggel, majd Tate-tel… – A szemem összeszűkült, ő pedig forgatta a sajátját. – …rájöttünk, hogy túl gyanús lenne, ha most elmennék. Amikor hazaértem, felhívtam a rendőrséget, és úgy tettem, mintha betörtek volna hozzánk. Eddig nem gondolják, hogy bármi közöm lenne hozzá...

– Neked nincs is, mi voltunk.

– Igen, de te értem jöttél a városba. Hogy segíts. Ha most elköltözöm, Melbourne-be megyek, akkor titeket fognak gyanúsítani. Azt nem hagyhatom. Szóval egy darabig maradnom kell. Ráadásul a jelek szerint, a nevem szerepel az üzletében és a házán, ami azt jelenti, hogy most már mindkettő az enyém. Rendezni kell a dolgokat, mielőtt elköltözöm. – Úgy tűnt, ugyanolyan meglepett volt, mint én a bejelentés hallatán.

– Mennyi időről lenne szó?

Az alsó ajkát harapdálta. – Szerintünk legalább nyolc hónap.

– Nyolc kibaszott hónap? – ordítottam.

– Igen. – Bólintott, karjait keresztbe fonva a mellkasán.

– Rendben, maradok és...

– Nem – mondta Dodge.

Megfordultam, és dühösen ránéztem. – Mi a faszt jelent az, hogy nem?

Dodge előrehajolt. – Ha itt maradsz, elcseszheted az egészet. Kockázatos, hogy ő most itt van, de tudtam, hogy tőle kell hallanod, hogy jól van. Nem láthatnak vele együtt. Holnap visszajössz velünk.

– A kurva életbe! Mit tennél, ha Low-ról lenne szó?

Felvonta a szemöldökét. – Azt tenném, amit ő akar, mert végül rájönnék, hogy a saját seggem forog kockán. Nem csak az enyém, hanem a testvéreimé is. – Felállt. – Kiszabadítottuk a nődet a szar helyzetéből. Biztonságban van. Hagyd, hogy ő intézze a többit, hogy ne mi kapjuk a visszhangot azért, mert segítettünk neki.

Összeszorítottam az állkapcsomat. Kurvára utáltam, amikor másnak volt igaza.

– Basszus – morogtam, és a hajamba túrtam.

– Tate bizonyította, hogy megvédi.

– Mert be akar jutni a kibaszott bugyijába – morogtam, és dühösen néztem a sértő rohadékra. A fasz visszamosolygott. Rá akartam vetni magam, de a Picurkám az utamba állt.

Vissza akart lökni, de hiába, a kis kezei nem tudtak megmozdítani. – Ne legyél seggfej! Lehet, hogy be akart jutni a bugyimba... – Visszanézett a fickóra a válla felett. – ...nem állítom, ahogy te mondtad.

– Ó, de akartam – jelentette ki.

Dodge felnyögött.

Melissa felsóhajtott, miközben a kezemet a vállára tettem, és óvatosan félreállítottam. Olyan volt, mint egy kis nyuszi, és visszaugrott elém. – Hé! – kiáltotta. – Azt mondta, akart. Múlt időben. Amúgy sem engedném be oda. Nem, amikor rád vártam.

– Nyugi, haver! Csak viccelek. Nem tennék semmit, amit ő nem akar – mondta Tate mosolyogva. Az a szarházi nem tudta, mikor kell abbahagyni.

– És – kiáltotta Melissa, ismét felhívva magára a figyelmemet –, én nem akarok semmit, úgyhogy ne legyél már ilyen seggfej. Már csak pár óránk maradt együtt. Az egyetlen embert akarod megölni, aki itt marad, és akiben megbízom?

Összeszorított fogakkal mondtam: – Megölni őt jó móka lehet.

– Hát, én szórakoztatóbb dolgokat is el tudok képzelni.

– Igaz! – Dodge tapsolt. – Ez a jel, hogy induljunk. – Odament Tate-hez, megragadta a nyakánál, és kikísérte az ajtón.

Amint az ajtó becsukódott mögöttük, még épp időben érzékeltem, hogy Melissa rám ugrik. Mosolyogva átkaroltam, ő visszaölelt, és a lábait a derekam köré fonta.

– Szóval, tényleg kedvelsz. – Mosolya pajkos volt.

Megcsókoltam. Ha ez nem volt elég ahhoz, hogy kifejezzem, mennyire kedvelem, akkor nem tudtam, mi lehetne... Hacsak nem vetkőzünk le.

Fejét oldalra billentve a hajamba markolt, és éhes csókra váltott. Ajkaink összeolvadva, nyelvünk pedig hevesen összefonódva. Hátrálva elértem a matrac szélét, majd leültem, vele az ölemben.

Elengedtem a fenekét, és a hajába túrtam, kicsit meghúzva, amitől a számba nyögdécselt. Hátrahúztam a fejét, ezzel megszakítva a csókot. Nehezen lélegzetünk, együtt ziháltunk. Beleharaptam a nyakába, és szopogattam. Felkiáltott, én pedig a bőrére mosolyogtam.

– Az enyém vagy? – kérdeztem.

– Um.

Felemeltem a fejem, ránéztem, és durva hangon ismét megkérdeztem: – Picim, az enyém vagy?

– Hát, ez még csak most kezdődik...

– Bassza meg, az enyém vagy, és kész! Megpróbáljuk ezt, egy… – Megköszörültem a torkomat, hogy elkerüljem a következő szó hallatán felmerülő öklendezési reflexet. – …kapcsolatot, és meglátjuk, hová vezet. De ha ezt megpróbáljuk, az azt jelenti, hogy te az enyém vagy, és senki másé.

A szemét forgatta. – Rendben, viking ember. – Az ajkai megrándultak. – De csak akkor, ha még egyszer kimondod azt a szót, hogy kapcsolat.

Felhorkantva ráztam a fejem a rohadtul vicces nőmre. Az okostojás látta, hogy majdnem megfulladtam a szótól. Odahajoltam, az alsó ajkába harapva sziszegtem: – Baszd meg!

Hátraléptem, ő az ujjával az állát simogatta. – Van egy dolog, amivel szívesen megtömném magam.

– Persze. – Felálltam, megfordultam, és rádobtam az ágyra. – Feküdj hasra!

– Öregszel, és megvakultál? Teljesen fel vagyok öltözve. – A kezével végigsimított a mellein és a hasán.

Az ágyra támaszkodva hozzá hajoltam, és átfogtam a nyakát, nyomást gyakorolva rá. A szemei kitágultak, majd a benne égő szenvedélytől elhomályosultak. A farkam megkeményedett, amikor éreztem, hogy a nőm szereti a kissé durva játékot.

Megnyaltam az ajkait, és utasítottam. – Feküdj hasra! – Elengedtem, felálltam, keresztbe tett karokkal vártam.

– Nem akarok...

– Egy szót se! – parancsoltam durván.

Dühösen rám nézett, de megtette, amit mondtam, amiért megjutalmaztam. Felült, és feltérdelve az ágy közepére kúszott, ahol hasra feküdt, fejét felém fordítva.

– Jó kislány. – Bólintottam, és leengedtem a karjaimat. Kurva jól nézett ki, ahogy ott feküdt az ágyon. Ökölbe szorítottam a kezem, vettem egy mély levegőt, és ráhelyezkedtem. A fenekére ülve végigsimítottam a hátát, gyengéden masszírozva az ujjaimmal. Becsukta a szemét, és kissé kinyitotta a száját. Amikor újra végigsimítottam a hátán, megfogtam a pólója alját, elkezdtem felfelé húzni, amire megemelte magát, így le tudtam venni róla, és a földre dobni. Kikapcsoltam a melltartóját, és újra belemélyesztettem az ujjaimat az izmaiba. Picurkám halkan nyögdécselt.

Félresimítottam a haját, lehajoltam, és a fülcimpáját szopogattam, majd beleharaptam.

– Azt teszed, amit mondok? – kérdeztem.

Bólintott.

Lassan megcsókoltam és megharaptam a nyakát, a vállát, a hátát, majd lejjebb. Ő vonaglott alattam. – Ne mozdulj, vagy abbahagyom! – mondtam neki.

Mosolyogtam, amikor láttam, hogy az alsó ajkába harapott. Valamit nagyon mondani akart, de nem tette, mert akarta ezt, mert engem még jobban akart.

Az ajkaimat a leggingsének derékvonalánál a bőréhez nyomtam, balról jobbra nyaltam, majd lehúztam a fenekéről a leggingsét a bugyijával együtt.

– Basszus – morogtam. A segge kerek volt és gyönyörű. Megsimogattam mindkét gömbölyűséget, és ő felsóhajtott, amikor lehajoltam hozzá: – Senki sem fog többé hozzád nyúlni, csak én. De amikor én csinálom, akkor minden másodpercét imádni fogod. – Térdre ereszkedve lejjebb csúsztam a testén, és magammal húztam a leggingsét a bokájáig. Az ujjamat végigsimítottam a feneke redőin, majd lefelé csúsztattam a lába közé, és egy ujjamat beledugtam. Ő felnyögött, én pedig felszisszentem, amikor megéreztem, hogy teljesen nedves.

– Abból, hogy ilyen nedves vagy, tudom, hogy te is kedvelsz engem – jegyeztem meg, mielőtt megcsókoltam a fenekét.

– Talán, de...

A kezem keményen landolt a fenekén. – Mondtam, hogy beszélhetsz?

Összeszorította az állkapcsát, miután becsukta a száját. Amikor újra hátra pillantott a szemei elárulták, hogy legszívesebben megölne, de nem mozdult.

– Igen, kedvelsz engem. – Mosolyogtam, megsimogattam a fenekét, majd újra beledugtam az ujjamat. De több helyre volt szükségem, ezért ráparancsoltam: – Tárd szét a lábaid! – Meg is tette, én pedig a térdemet a lába közé helyeztem. A leggings korlátozta a mozgását, és a rájuk vetett éles pillantása is ezt jelezte. – Belevág a lábadba, Picim? – Bólintott. Mosolyogtam. – Jó. Azt akarom, hogy érezd a fájdalmat, amikor később elélvezel. Azt akarom, hogy sok helyen érezz engem, amikor már nem leszek itt. Kibaszott szar, hogy csak egyszer lehetünk együtt. De azt akarom, hogy amit veled teszek, olyan mélyen maradjon meg benned, hogy kurva nehéz legyen elfelejtened engem.

Néztem, ahogy a nyakán felgyorsul a pulzusa. Tetszett neki a gondolat, hogy nyomot hagyok rajta. Lehajoltam, megharaptam a fenekét, majd a bőrét a számba szívtam. Felnyögött. Újra és újra megcsináltam, és már nemcsak a fenekén, hanem a hátán és a vállán is tele lett az általam hagyott nyomokkal. Csak azt kívántam, bárcsak nyolc kibaszott hónapig megmaradna.

Ahogy lefelé nyaltam a hátán, beledugtam az ujjamat, és nem hittem volna, hogy még nedvesebb lehet. – Kizárólag nekem készültél. Kibaszottul tökéletes. – Az ujjamat ki-be mozgattam benne, ő pedig csendesen nyögdécselt, szemeit szorosan lehunyta. Közel volt.

Amikor kivettem az ujjamat, panaszosan halkan morgott.

– Még ne élvezz el – mondtam neki. Ha visszatartotta magát, tudtam, hogy a feszültség csak nőni fog, és azt akartam, hogy kibaszottul keményen élvezzen el. Feltérdelve ledobtam a pólómat, és kigomboltam a farmerom felső gombját. Elővettem a pénztárcámat, kivettem egy óvszert, és a számba tettem, miközben a nőm nézett. A farmeromhoz nyúltam, és lassan lehúztam a cipzárt, majd letoltam a nadrágom. Az egyik kezemmel magamat simogattam, a másikkal fogtam az óvszert, és a fogaimmal feltéptem. Magamra görgettem, majd megkérdeztem: – Kéred a farkam?

Bólintott. Ráfeküdtem, kezemet a nyakára téve a nagy tenyeremmel körülfogtam. A másik kezemmel megfogtam a kemény farkamat. – Emeld fel a feneked egy kicsit – parancsoltam. Csinálta. A farkam hegyével a nyílásánál játszottam, majd megszorítottam a nyakát, és közben mélyen belehatoltam. Felkiáltott. Enyhítettem a szorításon, hogy visszanyerje a lélegzetét. A másik kezemmel az ágyra támaszkodva fölé magasodtam, miközben lassan kihúztam magam. Nyöszörgött, vissza akarta kapni a farkamat, így megadtam neki, és újra belehatoltam.

Ráereszkedtem a hátára, ránehezedtem, de megtámasztottam magam, hogy újra felemelkedhessek, és tovább dughassam, miközben a nyakát szorítottam.

Addig csináltam, amíg el nem vörösödött.

– Basszus – nyögtem. Elengedtem a nyakát, és ő mély levegőt vett. – Csodálatos. – Elvettem a kezem, kicsit megemelkedve parancsoltam: – Térdelj fel, de ne engedd ki a farkam magadból!

Lassan térdre emelkedett. Ha nem támaszkodott volna nekem, biztos teljesen kicsúsztam volna belőle. A csípőjénél fogva keményen megdugtam. Nyöszörgött és nyögdécselt, miközben a mellét simogatta.

Az enyém volt.

Kibaszottul az enyém. Dühös voltam, hogy csak ilyen kevés időnk volt egymásra. Önző rohadék voltam, de tudtam, hogy ha hozzám költözik, akkor minden ideje és figyelme az enyém lesz, amikor csak akarom. És tudva, hogy hogyan érzek, nagyon is akartam.

Előre nyúlva megérintettem a csiklóját. – Mondd ki a nevem! – mondtam keményen.

– Dallas – kiáltotta, hátravetve a fejét.

– Ki van benned?

– A viking emberem.

– Igen, bassza meg, igen, én vagyok! Ez a punci az enyém! Az enyém vagy!

– Igen – sikította, miközben a falai összehúzódtak a farkam körül.

Kihasználtam az alkalmat, benyálaztam az ujjam és becsúsztattam a seggébe. Szűk volt, de annyira elmerült az orgazmusában, hogy nem érdekelte. Sikított, miközben tovább élvezett, és hátranyomta magát a farkamra és az ujjamra.

– Jézusom – morogtam összeszorított fogakkal. – Érzed?

– Istenem, igen.

– Jó. – Nyögtem, miközben belé élveztem.

Zihálva rogyott az ágyra. Mellé estem, az arcát kutatva, hogy csináltam-e olyan dolgot, ami nem tetszett neki. Kinyitotta a szemét, és rám mosolygott.

A szívem a torkomban dobogott.

Gyönyörű.

Odahajoltam és megcsókoltam. – Öt perc pihenő. Meg akarom nyalni a puncidat, és a számmal megjelölni a melleidet.

– Nem vagyok biztos benne...

– Nyolc hónap, Picim.

A szeme megtelt melegséggel. – Amit csak akarsz, viking ember, mert nekem is hiányozni fogsz.

 

Nyolcadik fejezet

 

Melissa

 

Fordította: Sweety

 

A Dallas Gannal töltött néhány óra nem volt elég. Bárcsak ott maradhattam volna az ágyban vele, a melegségében és a közelségében. Ő sem akart elmenni, ahogy én sem. De muszáj volt, hogy ő és a testvérei ne kerüljenek a rendőrség látókörébe.

Tate vezetett, én pedig az anyósülésről bámultam kifelé az ablakon. Fájt a szívem. Nem ismertem Dallast régóta, de nyomot hagyott az életemben, és ezt szerettem benne. Durva volt, gonosz, és mégis, az első pillanattól fogva, hogy megláttam, nem tudtam kiverni a fejemből.

Mert ő az enyém volt.

Nekem lett teremtve.

Megmentett, törődött velem, amikor mások nem.

– Biztosan a Hawks MC-hez akarsz tartozni? – kérdezte Tate.

Ránéztem. – Nem akarok szemét lenni veled, Tate. De kérlek, ne kérdőjelezd meg a Hawkshoz fűződő kapcsolatomat, mert ők megmentették az életemet. – Összeszorította az állkapcsát, az orrlyukai kitágultak. A karjára tettem a kezem, és hozzátettem: – Tudom, hogy megpróbáltad volna, de te egyedül álltál szemben azzal a sok emberrel. Nem akartam kockáztatni az életedet az enyémért és Delláéért.

– Meg kellett volna próbálnom...

– Nem. Megtettél mindent, amit tudtál. Köszönöm, hogy mellettem álltál, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. – Megszorítottam a karját, majd a térdemen lévő eldobható telefonra tettem, amit Beast adott nekem, mielőtt elmentek. – Segítenél nekem... rendezni a dolgokat az üzletben?

– Persze.

– Mi van Jimmy többi emberével?

– Van néhány, akiben megbízom. A többieket el kell engednünk, ha nem engedelmeskednek.

– És ha nem? – kérdeztem.

– Akkor megszabadulunk tőlük, bármilyen áron. Azonban a legrosszabbak Jimmy mellett voltak, így a többieket könnyebb lesz irányítani.

– Te...? – Megharaptam az ajkamat, és a szélvédőre vetettem a tekintetemet, majd vissza Tate-re.

– Én mit? – kérdezte.

– Maradni akarsz? Jimmy már nincs itt. Ez azt jelenti, hogy neked sem kell itt lenned. Bármi is volt a kezében, az már nincs. Én soha nem...

– Tudom, hogy nem tennéd. Engem egy szerencsejáték-adósság kötött hozzá, de azt már régen kifizettem. Azért maradtam, hogy vigyázzak rád.

A vallomásától megfeszült a gyomrom.

– Ne! – parancsolta.

– Mit ne? – suttogtam.

– Eleinte magamnak akartalak. Most már más a helyzet. Úgy vigyázok rád, mintha a saját húgom lennél, ha lenne ilyenem. Tudom, hogy közted és a Hawks között van valami. Nem fogok semmit sem tenni, ami elrontaná a dolgokat. Itt az ideje, hogy boldog legyél.

Nem voltam biztos benne, hogy csak azért hozta fel a testvér témát, hogy jobban érezzem magam. Őszintén nem akartam, hogy a közelemben maradjon, ha azt hitte, hogy köztünk lehet valami. Ezért megkérdeztem: – Te boldog leszel, Tate?

Mosolygott. – Azt hiszem, idővel igen.

– Remélem.

Megálltunk a ház közelében lévő szálloda előtt. Szó sem lehet arról, hogy belépjek a házba, amíg azt ki nem takarították. Elég rossz volt visszamenni oda, amikor a rendőrséget kellett hívnom. Bárcsak gondolatolvasó lettem volna, amikor kikérdeztek. Biztos voltam benne, hogy gyanúsítanak, még akkor is, ha azt mondták, hogy nem vagyok a listán. Ahogy egymásra néztek, úgy gondoltam, hogy csak kedvességből mondták, és én vagyok a legfőbb gyanúsított.

Legalább tudtam, hogy ha utánam vagy Jimmy után kutatnak, nem fognak semmit találni. Hiszen én terveztem az összes számítógépén futó programot. Az összes kompromittáló anyagot elküldtem Juliannek, és gondoskodtam róla, hogy a spam mappájában landoljon, mert tudtam, hogy azt soha nem nézi meg. Aztán az alibim miatt, amikor boltokban jártam, a házból elhozott laptopommal teljesen kitakarítottam az összes személyi számítógépet.

Amikor a nyomozó bejött és feltette az összes kérdését, visszatartottam a nyögésemet, és ugyanazt mondtam neki. Az arcomon lévő zúzódások Tate magán jiu-jitsu óráiból származtak, amelyeket Jimmy utasítására tartott nekem, mert egy ideje paranoiásan viselkedett, hogy valaki követi. De ettől eltekintve Jimmy és én annyira szerettük egymást, hogy én is az irodájában dolgoztam. Elmeséltem, hogy ő mentette meg a barátnőmet, Dellát a drogfüggőségtől, és hogy mennyire megrémültem, amikor megtudtam, hogy Della drogozik. Túl sok tanú volt az irodában, akik látták, ahogy Dellát kivitték, és erre én hogyan reagáltam.

Della már a szállodába volt, ahol én is megszálltam. Gondoskodtam róla, hogy kétágyas szobát kapjunk. Azt hiszem, mindkettőnknek szükségünk volt egymásra.

Tate elkísért az ajtóig. Gyorsan megöleltem, majd kinyitottam a szobát a kulccsal, amit a bejelentkezéskor kaptam, mielőtt Dallashoz osontam volna.

Della a fürdőszobához közelebbi ágyon ült. Az új ruhát viselte, amit vásároltam, egy pólót és egy rövidnadrágot. A haja még nedves volt a zuhanytól, és amikor rám nézett, a szeme megtelt könnyekkel.

Bólintottam, és az én szemem is könnyes lett, miközben az ágyhoz mentem. Leültem mellé, és magamhoz húztam Dellát. – Annyira sajnálom.

– Kérlek, ne – suttogta a hajamba. – Tudom, hogy megtettél mindent, amit tudtál. Sajnálom, hogy elrontottam a dolgokat, és... és majdnem megölettem magam.

Hátrébb húzódtam, és megfogtam az arcát: – Én is ugyanezt tettem volna. – Megrázva a fejem, megfogtam a kezét. – Nem, ez nem igaz. Én nem lettem volna olyan erős, mint te. Már régen tehettem volna valamit. Amit ők tettek, amit te elviseltél, én nem tudtam volna.

– Most már vége.

A szám szögletében szomorú mosoly jelent meg, mert tudtam, hogy mélyen a lelkében a rémálom még nem ért véget. – Igen, vége.

Mély levegőt vett az orrán keresztül, és bólintott. A szemét az ágyra szegezve azt mondta: – Azt hiszem, látnom kell a szüleimet. – Amennyire ők tudták, a nővére halála után elmenekült, mert nem tudta feldolgozni a történteket. Fogalmuk sem volt róla, hogy egész idő alatt megpróbált igazságot szolgáltatni a nővérének.

– Jó ötlet.

Felnézett rám. Félve összehúzta a szemöldökét. – Velem jössz?

Átkaroltam a vállát. – Persze, hogy veled megyek.

– Nélkülem nem mész sehova – hallatszott egy mélyebb hang.

A karjaimmal csapkodva felkiáltottam, miközben felugrottam, és Della elé álltam. – Mi a fasz? – ordítottam a szoba sarkában álló szakállas fickóra.

Kopogás hallatszott az ajtón. – Melissa, minden rendben odabent?

– Igen – feleltem, és az ajtóhoz mentem. Kinyitottam, mire a szakállas fickó mellém állt, amikor Tate belépett.

– Mi folyik itt? – kérdezte Tate. Ránézett a férfira, rám, majd Dellára, aki még mindig az ágyon ült.

Della kinyújtotta a kezét a férfi felé. – Figyelmeztetnem kellett volna Melissát, hogy testőröm van. Megijesztette, ennyi az egész. Elfelejtettem, hogy egyáltalán a szobában van. – Ránézett a férfire. – Könnyű megfeledkezni róla.

– Ööö – kezdtem, de ha az életem múlt volna rajta, akkor sem tudtam visszaemlékezni a nevére. Azt hiszem, valami köze volt a motorhoz. Horn? Helmet?

– A nevem Handle.

Rendben, akkor Handle.

Tate kezet rázott Handle-lel, majd hátralépett. – Azt hittem, mindannyian elmentetek – mondta.

– Megkértek, hogy vigyázzak Dellára.

– Pedig én folyton mondogattam, hogy nincs szükségem védelemre – vágta rá Della és Handle-re nézett.

Handle visszanézett rá. – Amíg nem vagyunk biztonságban, addig követem a parancsot.

– Á, én akkor visszamegyek a szobámba. – Tate gyorsan rám mosolygott, majd úgy menekült ki a szobából, mintha tűz égne a talpa alatt, engem pedig otthagyva a kínos helyzetben.

Della csalódottan sóhajtott. – Most már senki sem jön értem. Nincs értelme itt maradnod. Időt pazarolsz, amikor otthon lehetnél, és azt csinálhatnád, amit kell.

Amikor Handle nem válaszolt, csak keresztbe fonta a karját a mellkasán, és hátradőlt a székben, Della felemelt kézzel halkan morgott. Rám nézett. – Tudsz valamit tenni?

Felrántottam a fejem. – Mit akarsz, mit tegyek?

– Te az egyikükkel jársz. Mondd meg neki, hogy hagyjon békén! Nem kell még egy férfi a személyes teremben.

A tekintete az ágyra esett, a mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt. Megértettem. Elege volt abból, hogy a férfiak megmondják neki, mit tegyen. Vissza akarta kapni az életét, és azok után, amin keresztülment, nagy valószínűséggel nem akart semmit, egyáltalán semmit, a másik nemtől.

Mivel egy ideje csak a férfiak által elkövetett bántalmazást ismerte, Handle jelenléte, aki meg akarta védeni, kétségtelenül összezavarta.

Leültem mellé az ágyra, és azt javasoltam: – Miért nem várunk pár napot? Biztos vagyok benne, hogy nem fog zavarni. – Handle-re pillantva megkérdeztem: – Ugye nem itt alszol?

– Nem. A szomszéd szobában, de vele akartam maradni, amíg ideérsz.

– Rendben. – Bólintottam. Megfogtam Della kezét. – Abból, amit eddig megtudtam, és szerintem te is láthatod, a Hawks-férfiak nagyon védelmeznek minket. Most mentettek ki egy veszélyes helyzetből, és nem akarnak kockáztatni, hogy újra bajba kerüljünk... – Felemeltem a kezem, amikor Della szólni akart. – ...ha egy újabb helyzet adódna. Nem vagyunk biztosak benne, hogy Jimmy emberei mind elfogadják az üzlet és a tulajdonos váltást. Tudják, hogy fontos vagy nekem, és ezt felhasználhatják arra, hogy elvegyék tőlem az üzletet. – Megvontam a vállam. – Csak egy kis időre, hagynád, hogy Handle itt maradjon?

– Igen – suttogta. Könnyes szemei rám, majd Handle-re villantak. – De nem kell itt lennie, amíg velem vagy.

– Nem, nem kell.

– Azért maradtam, hogy válaszoljak a kérdéseitekre.

– Nekem van egy kérdésem – szólaltam meg. – Miért téged választottak, hogy maradj, és nem Dallast?

Kemény tekintete kissé ellágyult, de csak egy kicsit. Handle-ben sötét titok rejlett. Mosolytalan arca és hideg tekintete erről árulkodott. – Ha Dallas maradt volna, nehezen lenne magyarázható, hogy miért van állandóan melletted, és miért alszotok egy ágyban, ha a rendőrség figyel titeket. Az én személyem kimagyarázható. Ha valaki megkérdezi, ki vagyok, azt mondom, Della régi barátja. Újra összejöttünk.

Ez igaz volt. Ha Dallas maradt volna, biztos minden úgy történik, ahogy mondta, mert nem tudtam volna uralkodni magamon, és ez még nagyobb bajba sodorhatott volna a rendőrséggel.

– Ne aggódj! Nagyon dühös volt, hogy nem őt választották, aki itt maradhat.

Felhorkantam. – Hát, azt elhiszem.

Handle felállt és az ajtóhoz sétált. – Szóljatok, ha valamelyikőtök elhagyja a szobát. A mobilszámom az éjjeliszekrényen van.

– Köszönöm – sikerült kinyögnöm, mielőtt morogva kiment. Sóhajtva mondtam Della-nak: – Elég kemények tudnak lenni.

Most ő horkantott fel, majd elmosolyodott. – Gondolod? – Arca komolyra váltott. – Először megijesztettek, amikor felébredtem. Elmagyarázták, hogy sokat jelentesz nekik, különösen Dallasnak. Aztán tervet szőttek, hogy kiszabadítsanak. Velük lenni, látni, mire képesek... Melissa, hang nélkül megölték az embereit. – Megrázta a fejét, majd halkan hozzátette: – Azt hiszem, jobban megijesztenek, mint Jimmy és az emberei. Csakhogy ez nem logikus, mert abból, ahogy velem bántak tudom, nem tolerálják, ha a nőket úgy kezelik, ahogy velünk bántak.

Mosolyogva feleltem: – Zavarba ejtően kemények és mogorvák, de mindent megtesznek azokért, akiket ismernek. A barátom, Julian, aki nagyon meleg, már évek óta velük van, és befogadták, mert a sógornője a szervezet elnökének a felesége. Tudták, hogy Julian barátja vagyok, és tárt karokkal fogadtak. Ha egyszer befogadnak, akkor beléphetsz a világukba, a bizalom, a szeretet és a védelem körébe. Csak annyit mondhatok, hogy bizonyos értelemben, bár ijesztőek, csodálatos emberek. – Veszteség érzése hasított a mellkasomba. Róluk beszélni azt jelentette, hogy eszembe jutott Dallas, és hirtelen elöntött az érzelem, tudva, hogy ő nincs mellettem. Összeszorítottam az állkapcsomat. Nem akartam, hogy Della lássa a nyers érzelmet, amit éreztem. Ehelyett egy hamis mosoly mögé rejtettem.

Della bólintott. – Értem, de nem tudom kikapcsolni a paranoiámat, és várni, hogy mi fog történni velük... legalábbis Handle-lel. Talán idővel, de nem tudom.

– Semmi baj. Megértem. Amúgy is, ha rájön, hogy nem fog történni semmi, mert Tate mellettem lesz és segít, akkor visszavonul és hazarepül. Most pedig szervezzük meg, mikor akarsz találkozni a szüleiddel.

A fejét rázva azt mondta: – Még nem vagyok kész, talán a jövő héten. Csak még egy kis időre van szükségem.

– Rendben. Akkor egyelőre itt maradunk, amíg a házat rendbe nem hozzák, aztán beköltözhetsz hozzám, és ha akarsz, vagy unatkozol, segíthetsz kitalálni, mit csináljak Jimmy üzleteivel. – Úgy éreztem, bátornak kell lennem, erősnek kell látszanom Della előtt, miközben belül azt kívántam, bárcsak ott lenne a viking emberem.

– Megteszem. – Mosolygott, majd odahajolt és megölelt. – Köszönöm, hogy mindig mellettem vagy és segítesz.

– Én is.

  

Kilencedik fejezet

 

Melissa

 

Fordította: Sweety

 

Három hét után hamar rájöttem, hogy Dallas telefonhívásai nem voltak elegek. Nagyon hiányzott az a nagydarab idióta. Az illata, a teste, a viselkedése... minden egyes nyalogatható része. Legalább a hangját hallhattam szinte minden este, de én kapzsi ribanc voltam, és az egészet akartam.

Érzelmes voltam. Bár nem minden érzelem volt Dallas hiányával kapcsolatos. Két hét céggel kapcsolatos fejfájás után kineveztem Tate-et vezérigazgatónak. Nem voltam alkalmas a vállalati világra. Túlságosan is szerettem a számítógépekkel babrálni. Tate-nek volt néhány közeli barátja Jimmy bandájában, és őket választotta, hogy segítsenek rendezni a dolgokat a vállalaton belül. Meglepetésemre azok a férfiak, akikről azt hittem, hogy hűségesek Jimmyhez, és fellázadnak a változás és Jimmy halála miatt, nem tették. Amíg fizetést kaptak, nem érdekelte őket, ki a főnök. Tate azt mondta, hogy örültek, hogy Jimmy végre a föld alá került. Beteg és eltorzult rohadéknak tartották, de jól fizetett. Persze Jimmy leghűségesebb emberei vele együtt haltak meg aznap, szóval talán nem is volt olyan meglepő.

Természetesen kirúgtam Jimmy régi asszisztensét, Ambert, és felvettem Tate-nek egy újat. Egy nőt, akit tényleg kedveltem. Huszonéves volt, magabiztos, és nyomás alatt is tudott dolgozni. Tökéletes volt, és ami még jobb, hogy még gyönyörű is. Néhányszor rajtakaptam Tate-et, ahogy bámulta.

Dellával abban a házban laktunk, amelyet Jimmy vett nekünk, csak minden időnket az én szobámban töltöttük. Még nem látogatta meg a szüleit, és én gyakran megkérdeztem tőle, mi tartja vissza. De nem árulta el, én pedig nem akartam zaklatni. Főleg, hogy minden nap egyre többet mosolygott. A legkisebb zaj is megijesztette, és ha egy férfi túl közel került hozzá, összerezzent. Még hosszú út állt előtte, mire vissza fogja nyerni azt a határozott, harcias és magabiztos nőt, akit megismertem.

Amíg dolgoztam, ő otthon maradt, filmeket nézett, vagy olvasott.

Megértettem, hogy szüksége van egy kis pihenésre és kikapcsolódásra azok után, amin keresztülment, de attól tartottam, hogy ez csak lassítja a gyógyulását.

Handle még mindig nem ment el. Azt mondta, hogy a hónap végéig marad. Akkor legalább biztosan nem fog minket utólag meglepni valami kellemetlen meglepetés. Dellával maradt minden nap a házban, és meggyőződésem, hogy a bezártság kezdte megviselni. Morcosabb volt, mint mikor először találkoztam vele.

A rendőrség végül az egész esetet megoldhatatlannak minősítette. Bizonyíték hiányában semmit sem tudtak megerősíteni. Végül azonban rájöttek, milyen rossz ember volt Jimmy, miután egy névtelen e-mail érkezett a nyomozás vezetőjéhez, amelyben mindent összeszedtem, amit Jimmyről tudtam, és amit a fiatal nőkkel tett – emberrablás és nemi erőszak. Nem volt sok bizonyítékom, de ahhoz pont elég volt, hogy tudják, milyen szemétláda volt. Szerintem azért zárták le gyorsabban az ügyet, mert megtudták, mire volt képes Jimmy. Elküldtem azt is, amit a nyomozóról találtam, aki elvitt Jimmyhez. A nyomozó nyakig merült az adósságban, ezért alkalmazta Jimmy.

Természetesen, amikor elmondták, ki is volt valójában a férjem, összetörtem előttük.

Az, hogy engem tisztáztak az ügyben, enyhítette a félelmemet, és azt is jelentette, hogy hamarabb mehetek Dallashoz. Azonban még mindig nem akartuk kockáztatni, hogy a gyanú a Hawksra terelődjön, ami még megtörténhet, ha felszállok egy repülőre, és elhagyom a várost, hogy a barátommal lehessek.

Fiú barátom.

Ez egy furcsa szó Dallasról. Ő biztosan nem volt fiú, és nem barátként kezdtük.

Mégis, sokat jelentett nekem.

Ez is őrültségnek tűnt. Egy férfi, akit még alig ismertem, máris jelentett nekem valamit.

– Picim? – szólalt meg a telefonban, és ezzel visszarántott a gondolataimból.

– Igen, Viking ember?

– Azt kérdeztem, hogy gondoltál-e arra, hogy beszélj Dellával, hátha ide költözne veled?

Bizonytalanul összehúztam a szemöldököm. – Megvárom, mi lesz, miután találkozik a szüleivel. Nem tudom, miért vonakodik a találkozástól. – Felsóhajtottam. – Egyébként kinek az érdekében kérdezed, miatta, vagy miattam… vagy Handle miatt?

Felhorkant. – Mindegyikőtök miatt, drágám.

– Tudtam, hogy Handle odavan érte. Látom, ahogy figyeli…

– Picim, ne avatkozz bele, oké? A testvéremnek megvannak a maga problémái. Nem vagyok biztos benne, hogy jó páros lennének.

– Igen, látom, hogy valami régi dolog jár a fejében.

– Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen érzelgős leszek, de bárcsak hamarabb jöhetnél hozzám.

Felnevettem. – Ó, milyen édes tudsz lenni.

– Asszony – morogta halkan a telefonba.

– Ó, mondtam már, hogy úgy döntöttem, Julianhez költözöm?

– Mi a fasz? – morogta. – Nem lakhatsz Ballaratban, amikor én Melbourne-ben vagyok... – Félbeszakította a mondatot, amikor hallotta, hogy nevetek. – Ne szórakozz velem, amikor nem tudlak saját kezűleg megbüntetni!

– Nem tehetek róla. Boldog vagyok, ha ugrathatlak. Amúgy is, úgy döntöttem, hogy élek az ajánlatoddal, miszerint keresel nekem egy házat. De, ahogy mondtam, csak akkor, ha Julian segíthet neked választani.

Felnyögött. – Drágám, nélküle is tudok olyan házat választani, ami tudom, hogy tetszeni fog.

– Dallas, legyél kedves hozzám, jó? Te egy igazi férfi vagy. Nekem olyan ház kell, ami illik hozzám...

– Ismerlek – vágta rá.

– Kezdesz megérteni, igen...

– És el tudom küldeni neked a rohadt linkeket a házakról. Nem kell, hogy Julian velem együtt nézze meg mindegyiket.

Úgy viselkedett, mintha azt kértem volna tőle, hogy húzassa ki az összes fogát. Mosolyogtam azon, hogy egy meleg férfi mennyire kényelmetlen helyzetbe hozta a viking emberemet. De elmagyaráztam. – Szeretném, ha ti ketten együtt töltenétek egy kis időt. Ő a barátom, Dallas, ami azt jelenti, hogy sokat lesz itt. A házakról küldött linkek alapján leszűkítem a kört. De szeretném, ha mindketten személyesen megnéznétek a helyeket. Kérlek!

– A francba! – morogta. – Mit művelsz velem, asszony!? Ezt jelenti… egy k-kapcsolat? Ha igen, akkor nagyon sokkal tartozol nekem.

Hátradőlve kuncogtam az ágyon. Minden alkalommal megnevettetett, amikor elakadt a hangja a „kapcsolat” szónál. Miután lenyugodtam, mosolyogva hallgattam a vonal másik végén hallható morgolódását. Tudtam, hogy még soha nem volt kapcsolata. Komolyan nem sokat gondolt a nőkről, de meghatott, hogy értem megpróbálta.

– Dallas, bármit megteszek érted, ha ezt megteszed értem.

– Bármit? – kérdezte, és szinte láttam, ahogy felvonja a szemöldökét, és közben pajzán gondolatok töltik meg a fejét. A viking emberem szerette a perverz dolgokat – megkötözni, fojtogatni, elfenekelni –, szóval szerencsém volt, hogy ő volt az egyetlen férfi, akinek megengedtem, hogy ilyeneket csináljon velem. Már a gondolattól is beindultam.

A hálószobában büntethetett és parancsolhatott, amennyit csak akart, ezt előző nap meg is mondtam neki. De amint kiléptünk az ajtón, vége volt.

– Bármit – doromboltam, majd hozzátettem: – Természetesen észszerű határokon belül.

Felhorkant. – Igen, Picim, észszerű határokon belül.

– Oké, térjünk át valami olyanra, amit nem tudunk egymásról. – Minden alkalommal, amikor telefonáltunk, feltettem neki ezt a kérdést. Mindent tudni akartam Dallas Ganról. A kedvenc dolgokkal, a családjával és a nem szeretett dolgokkal kezdtük. A kérdés, amit fel akartam tenni, már az elején kellett volna feltennem, erre még aznap rájöttem, amikor eszembe jutott. – Mikor van a születésnapod?

Csak csend volt a vonal másik végén.

– Dallas?

– A francba! Nem akarok semmit!

– Viking ember, mikor lesz?

Morogva válaszolt. – Mindjárt.

– Dal... – Kopogtak a hálószobám ajtaján. – Várj egy pillanatot! – mondtam Dallasnak, és mielőtt még panaszkodhatott volna, elhúztam a fülemtől a telefont. – Gyere be! – kiáltottam.

Della csak a fejét dugta be a nyíláson. – Szia, ööö, beszélhetnénk egy percet?

– Persze. Csak elbúcsúzom Dallastól, egy pillanat.

Mielőtt bármit is szólhattam volna a telefonba, azt mondta: – Később hívlak, Picim. Menj, foglalkozz a barátnőddel!

Szinte az egész testem felsóhajtott, mert ez annyira hihetetlen volt. De persze így elkerülte, hogy a közelgő születésnapjáról beszéljen. Fogalmam sem volt, hogy az milyen hamar lesz. Később után kell ennek járnom, ha ajándékot akartam adni neki. De mit szeretne egy olyan férfi, mint Dallas?

– Sajnálom. – Rámosolyogtam Dellára, és a fejemet rázva letettem a telefont az ágyra. – Gyere be és ülj le! – Megpaskoltam az ágyat magam mellett. Bejött és leült, a tekintete az ölében pihent, ahol elgondolkodva a pólója szegélyével játszott. – Mi történt?

– Arra gondoltam, hogy holnap szabadnapot vehetnél ki, és elmehetnénk, ööö, fodrászhoz meg ilyenek... Aztán délután szeretnék elmenni a szüleimhez.

– Tényleg?

– Igen. Elég sokáig halogattam már. Túl kell lépnem ezen, és ez azt jelenti, hogy találkoznom kell velük. Az a helyzet, hogy ők már nem ugyanazok, mint régen. Ashley halála nagyon megrázta őket, és az, hogy nem hallgattam rájuk és nem maradtam ki belőle, megnehezítette a helyzetüket. Nem tudják, hol voltam. Azt hiszik, elmenekültem, hogy egyedül birkózzak meg Ashley halálával. Azt hitték, hogy kimaradtam belőle, pedig nem így volt. Nem tudom, hogyan fognak reagálni, de el kell mondanom nekik mindent.

Megkért, hogy ne küldjem el a nyomozónak, aki az ügyön dolgozott, azt a videót, amit Ashleyről és Jimmy-ről készítettem. Ő akarta elmondani a szüleinek, amit találtunk, nem a rendőrség. Megtettem, amit kért. Nem az én húgom volt. Csak azt reméltem, hogy megértik, miért égett Dellában a bosszúvágy, hogy tönkretegye Jimmyt, és miért robbant végül a saját arcába, ami miatt a saját poklát kellett átélnie.

A húga jelentette számára a világot.

Én is ugyanezt tettem volna, még akkor is, ha anyám megkér, hogy tartsam magam távol az egésztől.

– Szerintem örülni fognak, hogy láthatnak – mondtam gyengéden.

Megvonta a vállát. – Majd meglátjuk. – Felnézett, és újra megkérdezte: – Velem jössz a fodrászhoz, aztán meg a szülőkhöz?

Felvontam a szemöldököm, majd kacsintottam, és így válaszoltam: – Persze, hogy megyek. Bármi történjék is, Del, mi összetartunk.

– Igen. – Elmosolyodott. – Megyek, elmondom Handle-nek, mi a terv.

– Ugye tudod, hogy ő is jön?

Bólintott, és összeszorította az állkapcsát. – Tudom.

– Mit mondunk a szüleidnek róla? Nem mondhatjuk, hogy a barátod.

– Talán lehetne a mai testőröd?

– Igen, az működhet. Végül is Jimmy halála, az, hogy átvettem a céget, és Tate-et neveztem ki vezérigazgatónak, az egész híradóban benne volt. – Az első két hétben sokan hívtak, hogy interjút akarnak velem. Mindet elutasítottam, mondván, hogy csak tovább akarom élni az életem. A legtöbbjük feladta, de volt néhány makacs, aki továbbra is zaklatott. Ez volt a másik ok, amiért nem tudtam csak úgy felállni és elmenni Melbourne-be. Reméltem, hogy mind elmennek, miután megtudják Jimmy kettős életét. De persze ez még több figyelmet vonhatott volna rám.

A francba!

Erre nem gondoltam.

Miután Della elment, minden lehangoló gondolatot kiűztem a fejemből, és újra kézbe vettem a telefonom. Kikerestem egy régen mentett számot, és vártam.

– Helló, sajtom a burgeremben! – hallatszott vidáman egy hang a vonal másik végén.

– Szia, Julian! Kidühöngted már magad?

Felhördült. – Ha arra gondolsz, hogy nem mesélsz az összes pikáns részletről, hogy milyen Dallas Gan az ágyban, akkor nem. Azonban jóváteheted, ha közelebb költözöl hozzám, és életed hátralévő részében minden nap csokoládét, virágot és édességet veszel nekem.

Dallas távozása után másnap reggel Julian felhívott, és leszidott, mert nagyon aggódott értem. Azt mondta, eleve szarul érezte magát, hogy elvesztette velem a kapcsolatot, de ezt még tetézte, amikor rájött, hogy segíthetett volna, ha még mindig közel állnánk egymáshoz. Azon vitatkoztunk, hogy mindkettőnk hibája, hogy ismét elvesztettük a kapcsolatot; először akkor, amikor Ballaratban voltam. Kiabáltunk egymással, mert mindketten makacsok voltunk, és nem kértem a segítségét, ahogy ő sem tette, amikor a szüleivel voltak problémái. Végül megbocsátottunk egymásnak, és megígértük, hogy ezentúl mindent elmondunk egymásnak. Természetesen ez nem tartott sokáig, amikor nem akartam elárulni neki minden részletet Dallas testéről és arról, hogyan elégített ki az ágyban.

– Segít, ha megkérem Dallast, hogy vigyen magával a házakhoz, amik közül választani szeretnék?

– Hmm. Oké. Valójában, ó, Istenem, igen! Egy egész napos kínzás… Mármint, arra tökéletes, hogy megismerjem a legjobb barátnőm pasiját.

– Kérlek, ne legyél túl kemény vele! Szeretném, ha jól kijönnétek, hogy ne tiltson ki, amikor ő is ott van.

– Jól van – sóhajtott, és Juliant ismerve, ezt biztosan szemforgatással is kiegészítette.

– Még egy szívességet szeretnék kérni.

– Mi az, hab a tortámon?

– Közeledik Dallas születésnapja, de nem akarja megmondani, hogy mikor van. Nem is tudom, hány éves, és mit vegyek neki.

– Nem tudod, hány éves? Az a pasi, akivel randizgatsz?

– Fogd be, még csak az ismerkedési szakaszban vagyunk!

– Talán nekem kéne vele járnom, legalább tudom, hány éves lesz... Csak viccelek, kicsim. Nekem te vagy az igazi. – Felnevettem. Mattie biztosan megint rajtakapta, hogy hülyeségeket beszél. – Na, mindegy. Negyvenéves lesz.

– Negyven? – lihegtem.

– Igen.

– Mogyoróvajam, az csak kilenc év különbség köztetek. Ne izgulj!

– Ó, nem. Nem fogok. Csak meglepődtem. Jól néz ki a korához képest.

– Igen, jól néz ki. De nem olyan jól, mint az én Mattie-m, szeretlek, kicsim. – Hallottam, ahogy csókot dobott a pasijának.

– Julian?

– Igen? Ó, mennem kell. A pasim épp most vetett rám egy „olyan” pillantást.

– Julian! – csattantam fel.

– Mi van? Szeretlek, tényleg, de nem hagyom ki a mókát miattad.

– Jézusom! – sóhajtottam. – Meg tudnád kérdezni, mikor van a születésnapja, és mit vegyek neki?

– Persze, és már tudom is, mit adhatnál neki.

– Mit? – kérdeztem.

– Magadat.