12. fejezet-epilógus

 

Tizenkettedik fejezet

 

Melissa

 

Fordította: Sweety

 

Egy hét telt el, és Della még mindig ugyanolyan volt. Alig beszélt. Soha nem mosolygott és nem nevetett. Azon az estén, amikor visszatértünk a szüleitől, még megpróbáltam reakciót kicsikarni belőle, amikor megmutattam neki a Dallastól kapott SMS-eket, amelyek a Juliannal együtt nézett házakról szóltak. Csak egy bólintást kaptam válaszul.

Tudni akartam, mi jár a fejében. Azt akartam, hogy nyíljon meg előttem, de vagy nem tudott, vagy nem akart. A hét minden egyes estéjén megpróbáltam beszélni vele, és minden egyes alkalommal azt válaszolta: – Ne most!

Az aggodalom felemésztett. Dallas is megérezte a hangomon, amikor beszélgettünk. Meglepődtem, amikor azt javasolta, hogy beszélnie kellene egy szakemberrel. Jó ötletnek tartottam, csak azt nem tudtam, hogyan hozzam szóba Dellának.

Végül nem tettem.

Amikor Handle-lel beszéltem erről, azt javasolta, hogy keressek valakit, aki meglátogatja, anélkül, hogy előre szólnék neki.

Néhány telefonhívás után találtam egy Elina Panton nevű nőt. A telefonban kedvesnek és barátságosnak tűnt. Megkérdeztem, hogy kijönne-e házhoz, mivel Della megint nem hagyta el a házat. Igent mondott. Így megbeszéltem vele, hogy péntek este jöjjön el.

Miután Elinát leültettem a konyhába, bementem Della szobájába, és megkértem, hogy jöjjön és segítsen nekem a vacsorával. Kinyitotta az ajtót, és csendben követett a konyhába, de hirtelen megállt.

– Della, ő itt Elina. Azért jött, hogy beszélgessen veled. Gondoltam, talán jó lenne, valaki olyannal beszélgetned, akit nem ismersz. – Reménykedve haraptam az alsó ajkamba, hogy ne küldjön el a francba és ne fusson vissza a szobájába. De mivel Handle mögötte állt, erre esélye sem lett volna.

– Szia, Della! Őszintén szólva, azért jöttem, hogy megigyak veled egy kávét, és ha beszélgetni akarsz, akkor beszélgethetünk. Ha nem, az sem baj.

Láttam, ahogy Della egész teste megmerevedik. Már nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de akkor megszólalt: – Kávé.

Elina elmosolyodott és bólintott. – Igen.

Amikor Della bólintott válaszul, megkönnyebbülten ellazult az egész testem. Megpróbálja. Ez volt minden, amit akartam. – Öö, nekem telefonálnom kell. A kávé már kész, csak ki kell tölteni. – Megérintve Della kezét kiléptem a szobából. Handle már eltűnt valahova, így a hálószobámba mentem. Egy ideig fel-alá járkáltam a szobában, és imádkoztam, hogy Della megbékéljen a helyzettel. Azért is imádkoztam, hogy Elina rábeszélje Dellát a beszélgetésre, és ezzel segítsen neki.

Nem hazudtam, amikor azt mondtam, hogy telefonálnom kell, így hogy eltereljem a figyelmemet a konyhában zajló eseményekről, fogtam a telefonomat, és kikerestem a mentett számot.

– Helló, édesem! Minek köszönhetem a megtisztelő hívásod?

Julian felhívott engem a Dallasszal töltött idő után. Elmondta, mennyire élvezte, hogy egyfolytában szivathatta. Azt is említette, hogy szerinte Dallas jó nekem. Úgy döntöttem, hogy elfogadom az általuk javasolt házat. Természetesen Dallas azt mondta, hogy mire beköltözöm, minden felújítást elvégeznek, és nevetnem kellett, amikor Julian azt mondta, nem lenne meglepve, ha a ház gyermekbiztos is lenne. Úgy tűnt, Dallas túlságosan védelmez engem. Bár Julian lehet, hogy túlzott. Hajlamos volt rá.

A legfontosabb kérésem az volt, hogy Julian derítse ki a születésnapját, ami sikerült is neki. Egy hónapom volt, hogy kitaláljak egy tökéletes ajándékot.

Azonban korábban egy gondolat villant át az agyamon, és meg akartam kérdezni Juliantól, hogy lehetséges-e.

– Szia, legjobb barátom!

– Szükséged van valamire. Mi lenne az?

– Honnan tudtad? – kérdeztem.

– Csak akkor húzod elő a legjobb barát kártyát, ha tényleg akarsz valamit.

Felvont szemöldökkel, mosolyogva vallottam be: – Rendben. Igazad van, akarok valamit.

– Ne kímélj, szépségem!

– Nos, Dallas születésnapja közeledik, és folyton az járt a fejemben, amit mondtál, hogy ő csak engem akar ajándékba. Megkapja.

– Okééé, hogyan? A szűz seggedet adod neki?

Felhördültem: – Julian! – Aztán nevetni kezdtem. Imádtam vele beszélgetni; mindig meglepett, megnevettetett és jó kedvre derített. – Nem. Úgy értettem, hogy odarepülök.

– Ó, hurrá. Mikor? Akarod, hogy kimenjek érted a repülőtérre?

– Igen, kérlek. Della is velem lesz, és biztos vagyok benne, hogy Handle is vissza akar majd jönni, hogy otthon maradjon. De még valami másra is szükségem van. Tudom, hogy van egy szabad szobád.

– Ki vele, barátnőm!

– Oké. Szükségem van rá, hogy elhívd Dallast Ballaratba, a házadba, hogy ha a rendőrök, riporterek vagy valaki még mindig figyelne, akkor úgy tűnjön, mintha téged látogatnálak meg, és a barátod csak úgy felbukkanna. Csak akkor te, Mattie és a gyönyörű kislányotok, Aeila nem lehettek otthon.

– Ezzel azt akarod mondani, hogy a vendégszobánkban akarsz kefélni a pasiddal?

– Öö, igen.

– Oké, csak ellenőriztem. Bármit megteszek, hogy segítsek a nővéremnek, hogy kapjon a jóból. Most hagyj minden tervezést rám! Te csak jelenj meg a születésnapján. Ooh, bevonom a fiúkat is, és ráveszem őket, hogy szervezzenek egy utat hozzánk, ahol várni fogod. Aztán kislisszanok, anélkül, hogy bárki meglátna. Viselhetnék álruhát vagy valamit. Úgy érzem magam, mint egy szuperhős.

Nevetés tört ki belőlem. A barátom őrülten fantasztikus volt. Tudtam, hogy jó döntés lesz Julian segítségét kérni. – Te leszel a hősöm, ha ezt meg tudod csinálni.

– Ó, meg fogom, abban biztos lehetsz. Most mennem kell, hogy elkezdjem a tervezést. Hamarosan beszélünk.

– Rendben, köszi, J-man!

– Neked bármit. Ciao!

Letéve a telefont, arra gondoltam, hogy végig osonok a folyosón, hogy megnézzem, mi van Dellával. Reméltem, hogy nem rúgta ki Elinát, miután Handle-lel elhagytuk a szobát.

Még nem mondtam el Dellának a victoriai utazásunkat, és azt sem, hogy meg fogom kérni, velem együtt költözzön el innen, amikor eljön az ideje. Semmi sem tartotta Sydney-ben. Talán a környezetváltozás segítene. Nem tudtam, csak reméltem, hogy így lesz.

A gyomrom izgalomtól remegett a költözés gondolatára. Alig vártam, hogy elhagyjam Sydney-t, mert engem sem tartott itt semmi, és Tate több volt, mint egy vezérigazgató. Jól vezette az összes vállalkozást, amit én soha nem tudtam volna megtenni.

A telefonom jelzett, hogy üzenet érkezett. Ránéztem, és elmosolyodtam.

Anya: Hogy van az én galambom?

Én: Jól. De hiányzik az anyukája.

Anya: Nos, akkor hozd a hátsód Queenslandbe.

Újra elolvastam az üzenetet, és hüvelykujjammal végigsimítottam rajta. Jimmy halála után másnap felhívtam anyámat, hogy tudassam vele, életben vagyok. Nem tudott semmit Jimmyről, egészen addig, amíg meg nem látta a képemet a hírekben. Természetesen ez a telefon beszélgetés nem sikerült túl jól. Végül mindent elmondtam neki. Ő sírt és kiabált, én pedig ordítottam. Végül megértette, hogy segíteni akartam Dellának. Csodálatos volt, hogy újra folyamatosan kapcsolatban lehettem vele. Semmit sem tudott a Hawksos férfiról, aki Dodge parancsára, Queenslandben vigyázott rá, hátha Jimmy igazat mondott.

Én: Hamarosan megyek, és szeretnék valakit magammal vinni.

Anya: KIT????

Én: Valakit, akivel a Jimmy helyzetben találkoztam. Segített nekem, anya. Megvédett.

Anya: Akkor szeretném megismerni. Mi a neve?

Én: Dallas.

Anya: Szép, erős név. Boldog vagy?

Ezt minden egyes telefonhívásnál vagy SMS-ben megkérdezte.

Én: Igen. Nagyon!

Anya: Akkor én is boldog vagyok. De mennem kell. Moziba megyek néhány baráttal.

Én: Szeretlek, anya.

Anya: Szeretlek, kincsem, mindig.

Bár még mindig aggódtam Della miatt, a szívem hosszú idő óta először telt meg érzelmekkel. Nemcsak azért, mert anyámnak elmondtam, hogy az életem jobb, mint valaha, hanem azért is, mert kapcsolatban voltam egy bizonyos férfival. Ki gondolta volna, hogy a telefonhívások és üzenetek révén megismerem Dallas Gant, és minden nap egyre jobban megkedvelem? Természetesen voltak napok, amikor egy seggfej volt. Nekem is voltak napjaim, amikor egy ribanc voltam, de csak az számított, ami közöttünk volt.

Egy hónap elég volt ahhoz, hogy megszeressek valakit?

Nem tudtam, csak azt, hogy erős érzéseim vannak Dallas iránt.

Amikor beütöttem a számát, a telefont a fülemhez emelve mosolyogtam. Tudtam, hogy ha nem túl elfoglalt, akkor eltereli a figyelmemet Delláról a konyhában. Nem mertem kimenni, amíg Elina el nem ment, és az ablakhoz sétálva a kocsiját még mindig a felhajtón láttam. Megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor egy durva hang beleszólt: – Picim.

– Hé, Viking ember. Mit csinálsz?

– Csak ücsörgök a bárban. Te mit csinálsz?

– Csak várom, hogy Della befejezze a beszélgetést Elinával.

– Drágám, találtál neki valakit?

– Igen, köszönöm, hogy javasoltad. Azt hiszem, nem, remélem, hogy ez segít neki.

– Basszus, én is. Utálom látni, hogy aggódsz.

– Tudsz kedves is lenni, tudod.

– A testvéreim tekintetéből úgy tűnik, ők is így gondolják, ami azt jelenti, hogy egyiküket meg kell vernem.

Hátravetett fejjel felnevettem. – Szóval ki van ott veled?

– Pick, Billy, Dodge, Dive és még néhányan.

– Nők?

– Lehet.

Végigfutott rajtam az ingerültség. Elmondta, hogy néhány klubkurva kikezdett vele, de megmondta nekik, hogy van valakije. – Dallas! – morogtam.

Kedvesen felnevetett, de mégis bosszantott. – A nőm féltékeny?

– Persze, hogy az. Nem vagyok ott, hogy megadjam neked, amit akarsz.

– Nyugi, Picim! A szoba másik oldalán vannak, míg Low, Mena és Josie valami sminkpartit tartanak.

– Oké, rendben.

– De jó hallani, hogy felidegesítettelek.

– Jobb lenne, ha ott lennék, hogy ki tudd kefélni belőlem.

– Asszony! – morogta. – Most nem alkalmas az idő, hogy kedves legyél velem. Basszus, most engem bámulnak. Én... – Hangos csattanás hallatszott a telefonban. – Mi a fasz? – kérdezte Dallas. – Basszus, mennem kell, Picim, majd beszélünk.

– Jól vagy?

– Igen, drágám, de aki Beastet felbosszantotta, az lehet, hogy már nem. Megpróbáljuk lenyugtatni.

– Vigyázz magadra!

– Te is – mondta, majd letette. Beast egy csendes, hegyomlás nagyságú motoros volt, Dallas méretű. Ugyanakkor kedves volt, és biztosan szégyenlős is. Reméltem, hogy jól van.

Később, miközben a Netflixen a Vikings című sorozatot néztem, valaki bizonytalanul bekopogott az ajtómon. Felültem, kikiáltottam: – Gyere!

A kinyíló ajtóban Della állt. Nem tudtam semmilyen érzelmet leolvasni az arcáról, amikor megszólalt: – Csináltam levest, kérsz belőle?

Mosolyogva bólintottam, majd felálltam. Követtem őt a folyosón, és amikor beléptem a konyhába, Handle már az asztalnál ült, Elina viszont már nem volt ott.

Leültem az asztalhoz, miközben Della két tálat hozott. – Semmi extra, de gondoltam, talán éhesek vagytok.

Handle morgott. Ránéztem, majd Della felé mosolyogva mondtam: – Köszönöm, finom illata van.

Megfogta a saját tálját, és leült az asztal végére. Handle az egyik oldalán ült, én a másikon. Felvettem a kanalamat, és enni kezdtem. Nem is tudtam, hogy ennyire éhes vagyok. Kínos hangulat volt a konyhában. Tudni akartam, és szerintem Handle is, hogy miként alakultak a dolgok Elinával, vagy túl messzire mentünk-e azzal, hogy megszerveztük a találkozót. De nem szóltam semmit, csak ettem a levesemet.

Viszont Handle másképp gondolta, mert megkérdezte: – Nem baj, hogy megszerveztük, hogy meglátogasson Elina? – Meglepődtem, hogy magát is beleértette. Talán nem akarta, hogy csak az én felelősségem legyen, ha nem volt a legjobb ötlet, és ezt nagyon kedvesnek találtam.

Della a kanalat a tálba tette, és az asztalra könyökölve ujjait az állára támasztotta. – Először mindkettőtöket utáltam Elinával együtt.

A picsába!

– De aztán – kihúztam magam, én is letettem, a kanalamat, és vártam a folytatást –, rájöttem, hogy Elinával könnyű beszélgetni. – Megvonta a vállát, és ekkor vettem észre, hogy a szeme élénkebb lett. Éreztem az optimizmus morzsáját. Della az ölébe tette a kezét, és a táljába bámult. – Először véletlenszerű dolgokról beszélgettünk. Vagyis ő beszélt. Én ott ültem, ittam a kávémat, és magamban dühöngtem, hogy milyen helyzetbe sodortatok.

Dupla szar.

Felnézett ránk. – Amíg el nem mesélte, hogy min ment keresztül. Megdöbbentem, mert olyan összeszedettnek tűnt. – Hetek óta először elmosolyodott. – Köszönöm. Mindkettőtöknek. Még hosszú út áll előttem, de amit értem tettetek, hogy idehoztátok Elinát, az sokat segített. – A következő szavakat csak suttogta. – Már nem fáj annyira lélegezni, és élni.

Ez azt jelentette, hogy még mindig fájdalmai voltak, de tudni, hogy azok legalább egy kicsit enyhültek, könnyeket csalt a szemembe. Ez azt is jelentette, hogy Elina segítségével újra megtalálhatja önmagát.

Ebből tudtam, hogy még mindig fájdalmat érzett, de tudni, hogy ez a fájdalom legalább egy kicsit enyhült benne, könnyeket csalt a szemembe. Ez azt is jelentette, hogy Elina segítségével újra megtalálhatta önmagát.

 

Epilógus

 

Dallas

 

Fordította: Sweety

 

Két hónapja nem láttam az apró hölgyemet, és ez nagyon megviselt. Talán a testvéreim is megérezték ezt, ezért felültem a Harley-mra, és Melbourne-ből Ballaratba indultam, hogy meglátogassam a többi testvéremet. Talán valami köze volt a születésnapomhoz, de nem volt kedvem egy rohadt bulihoz. Ha valami hülyeséget csináltak volna, mint például egy meglepetésbuli, akkor amilyen hangulatban voltam, biztos előrántom a fegyverem, és lelövöm őket. Azért is dühös voltam, mert korábban próbáltam felhívni a Picurkámat, de nem vette fel. Természetesen az agyam trükkösen már mindenféle forgatókönyvet lejátszott, mint például hogy elrabolták az idegenek, különben már biztosan felhívott volna, vagy elmondta volna Tate-nek, hol van. Amikor felhívtam Tate-et, azt mondta: – Amennyire tudom, Dellával valami wellness-központban van. – Ez megmagyarázta, miért nem tudtam Dellát sem elérni.

Milyen volt az a kibaszott wellness-központ? Elzárva, kommunikációs eszközök nélkül? Nem mintha tudta volna, melyik istenverte wellness-központ volt. Azért olyan messze már nem merészkedtem, hogy felhívjam az összes wellness-központot a környéken. Sikerült visszatartanom magam, mert nem akartam túlságosan ijesztőnek tűnni. Túlságosan.

Legalább az út jó volt. Szükségem volt arra, hogy kimozduljak a testvéreimmel, még ha ez több időt is adott a gondolkodásra. A végeredmény akkor is az volt, hogy látnom kellett a nőmet. Látni akartam, érezni, magam alatt, miközben belé csúsztatom a farkam.

Jézusom, még soha életemben nem maszturbáltam ennyit.

Már megint kemény lettem, csak attól, hogy rá gondoltam. Az édes szájára, apró testére, viselkedésére és nedves puncijára.

Teljesen oda voltam érte, és az, hogy nem lehettem vele, az őrületbe kergetett. Imádkoztam, hogy a riporterek és a többi szarházi hagyják végre békén, hogy továbbléphessen. A minap azt mondta, hogy még két hónapot vár, hogy a dolgok lecsillapodjanak. Még két kibaszott hónap meg fog ölni.

Amikor Ballaratba értünk, az első lámpánál megállva, Dodge mellettem felém fordulva mondta: – Csak még be kell ugranunk Julianhez egy percre. Segítségre van szüksége valamiben.

Felnyögtem. Dodge kuncogott. – Ugyan már, azt hittem, ti ketten mostanában közel álltok egymáshoz.

– Baszd meg! – morogtam.

Kuncogva indult el. Nyilvánvaló, hogy Isten, vagy akárki is, szart rám a születésnapomon, ha Julian házába kell mennem.

De hát a srác nem volt olyan rossz, ha kis, nagyon kis adagokban fogyasztottam. Csak arra kellett ügyelnem, hogy a látogatás gyors legyen.

Bemegyek, kijövök, aztán visszamegyek a ballarati telepre, hogy igyak a Picurkám iránti érzelmeimre.

 

Melissa

 

– Várj, mit csináljak? – kiáltotta Julian. A vendégszobában álltunk, és épp megkértem Juliant, hogy tegyen meg egy utolsó szívességet. Mattie már elment Aeilával és Dellával. Julian is utánuk fog menni, amikor beengedte Dallast.

– Az ágyhoz kötöznél? – kérdeztem újra.

Kezével végigsimította az arcát. – Citromkarikám, tudod, hogy szeretlek, és örülök, hogy boldog vagy, de nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás?

– Julian, már annyiszor láttál meztelenül. A francba, régebben még a puncim szőrtelenítését is te csináltad. Szóval miért lenne baj egy kis kötözgetés a barátok között? – Hátradöntött fejjel a mennyezetre nézett. – Amúgy sem fogsz meztelenül látni. Levetkőzöm, amíg kimész, és a takaró alá fekszem. Aztán visszahívlak.

– Jézusom, mit meg nem teszek a barátaimért! Emlékeztess, hogy kidobjam azokat a lepedőket, és talán később elégessem még az ágyat is.

Felnevettem. – Komolyan? Nem te voltál az, aki a régi lakásomat használta, hogy szexelj azzal a sráccal, mert nem akartad, hogy megtudja, hol laksz?

– Ó, igen! Elfelejtettem. Oké, vetkőzz le, bújj a takaró alá, és hívj be! Mivel kötözzelek meg?

– Hoztam néhány nyakkendőt. A táskámban vannak. Előveszem és az ágyra teszem. Mondtam ma már, hogy te vagy a legjobb barát, akit az ember kívánhat magának?

– Ma még nem, de ez az igazság. Az vagyok. – Légpuszit küldött nekem, majd elhagyta a szobát.

Gyorsan megnéztem a telefonomat, és megint volt Dallastól egy nem fogadott hívásom. Dühös lesz, hogy egész nap kerültem, ráadásul pont a születésnapján.

Tate-től is jött egy üzenet. Úgy tűnt, Dallas őt is felhívta. Nevettem, és visszaküldtem neki egy köszönömöt, hogy tartotta a száját. Nem lepett meg, hogy Dallas felhívta Tate-et. Ez már egyszer megtörtént, amikor Dellával moziban voltam, és kikapcsoltam a telefonomat. Dallas utálta, ha nem tudott elérni. Della csak mosolygott ezen. Lassan kezdett visszatérni, aki valójában volt. Vagyis biztos voltam benne, hogy inkább azzá vált, aki Ashley eltűnése előtt volt. Még mindig voltak rossz napjai, de többet mászkált velem. Bevásárolt és főzött, és amikor megkérdeztem, hogy velem jönne-e Melbourne-be, igent mondott. Azt is mondhatnám, hogy izgatott volt a változás miatt.

– Meztelen vagy már? – kiáltotta Julian az ajtón keresztül.

A telefonomat az éjjeliszekrényre téve visszakiáltottam. – Majdnem. – A pólómat a földre dobtam, levetettem a melltartómat, és letoltam a farmeromat a bugyimmal együtt. Már leborotváltam, gyantáztam és átdörzsöltem a testemet, hogy készen álljak az éjszakára a pasimmal.

Szédültem, és a gyomrom kavargott Dallasra várva. A testem lehűlt a hűvös szobában. Viszont tudtam, hogy amint Dallas megérkezik, lángra gyúlok.

Ahogy bebújtam a takaró alá és hátradőltem, mosolyogva néztem a mennyezetre.

Hamarosan körülvesz majd minden tekintetben az a férfi, akit akartam.

 

Dallas

 

Dodge egyedül jött velem Julianhez. Leparkoltunk a háza előtt, míg a többiek átmentek az út túloldalán lévő telepre. Miért nem kért meg egy másik testvért, hogy segítsen, így már ihatnék, hiszen ez nem az én kibaszott születésnapom? De lehet, hogy igazam volt a meglepetésbulival kapcsolatban, és még nem érkeztek meg mind, vagy még mindig szervezkednek. Istenre esküszöm, ha hívtak egy sztriptíztáncosnőt, mindannyiuk seggét szétrúgom. Nem volt szükségem egy kibaszott félmeztelen nőre, aki hozzám dörgölőzik. Csak egy nő volt erre alkalmas, és ő Sydney-ben volt, ahol wellness-napot tartott, és úgy tűnik, ez egész estig tartott.

Leugrottam a Harley-ről, és követtem Dodge-ot az ajtóhoz, amelyen már kopogott. Az ajtó kinyílt, és egy bolond módjára vigyorgó Julian állt ott. – Szia, Dallas és Dodge! – kiáltotta.

– Mi a faszért kiabálsz? – néztem rá dühösen.

A szeme Dodge-ra, rám, a ház belsejébe, majd újra Dodge-ra és rám villant. – Ma egy évvel idősebb lettél. Nem tudtam, hogy a hallásod ugyanolyan lesz-e, mint tegnap.

Sóhajtva lehajtottam a fejem. – Csak csináljuk meg, amit kell, és húzzunk innen!

– A francba! – mondta Dodge. – Otthagytam a szerszámosládámat. Mindjárt jövök, haver. – Elindult a motorja felé.

– Gyerünk, igyekezz! Beengeded a hideg éjszakai levegőt. Brrrr! – Úgy tett, mintha reszketne, és megdörzsölte a karját. Hátralépett, hogy be tudjak lépni, és becsukta maga mögött az ajtót. – Ha át tudnád vinni a vendégszobában lévő ágyat a másik fal mellé, akkor lenne elég helye a könyvespolcnak, amit összeraktunk.

– Ez a szar nem várhatott holnapig!? – A francba, inni akartam, csevegni és pihenni.

– Nem – kiáltotta. – Hát, lehet, de ma este muszáj legalább az ágyat átvinned.

– Rendben – feleltem, és elindultam a folyosón.

– Az első ajtó balra – kiáltotta Julian. – Csak iszom valamit. Ja, és boldog születésnapot!

– Ja, azt – morogtam, miközben kinyitottam az ajtót, és beléptem.

Aztán megdermedtem. A szívem kihagyott egy ütemet, majd elkezdett száguldani.

– Baszd meg! – csúszott ki a számon.

– Boldog születésnapot, viking ember! – Az apró hölgyem mosolygott az ágyról.

– Baszd meg! – ismételtem.

– Hát, megtenném, ha… – Felemelte a kezét, amely az ágy fejtámlájához volt kötve. – ...szóval neked kell megdugnod.

– Boldog kibaszott születésnapot nekem!

Felnevetett, olyan kibaszott fantasztikus hangon, ami csak nekem szólt. Láttam, ahogy becsukja a szemét, kinyitja a száját, hátrahajlott a nyaka, és emelkedik-süllyed a mellkasa.

A nőm ott volt.

Pont előttem.

Én pedig ott álltam, megdermedve, mint egy idióta.

– Szóval ez a magyarázat arra, hogy hol voltál – mondtam, miközben az ágy mellé sétáltam, és végignéztem rajta. A takaró eltakarta a testét, de elég vékony volt ahhoz, hogy lássam, nincs rajta ruha. A lábai széttárva. Az ágy lábához még több zsinór volt tekerve. A nőm széttett karokkal és lábakkal volt hozzá kötözve.

A farkam megrándult a farmeromban.

– Ki tud erről? Ki segített?

Ő vállat vont. – Julian, Mattie, Della és Dodge, azt hiszem. Miért? Nem jó így?

Rázva a fejem, elmosolyodtam. – Jézusom, azt akarom, hogy mindenki tudja, milyen kibaszott szerencsés vagyok, hogy a nő, akibe beleszerettem, ezt teszi értem. Felajánlja magát, mint a legjobb ajándékot.

– Beleszerettél? – kérdezte suttogó hangon.

– Persze, hogyne.

– Jó. – Szemérmesen rám mosolygott. – Mert én is beléd szerettem.

– Igen?

– Igen. Most már kibonthatod az ajándékodat.

– Örömmel. – Másodpercek alatt levettem a pólómat, a csizmámat, majd lehúztam a farmeromat. Ritkán viseltem alsóneműt, amiért abban a pillanatban hálás voltam.

Az ágy mellé álltam, lehajoltam, hogy megfogjam a takarót, és lassan lehúzhassam azt a szarházit a nőm testéről. Figyeltem, ahogy remeg, és a szemei felhevülnek, miközben az alsó ajkát harapdálja.

A haja szétterült a párnán, elképesztően dögös teste kitárva, és már ettől el tudtam volna élvezni, de előbb benne akartam lenni.

Jézusom, a farkam megint megrándult a gondolatra, hogy semmi sem lesz közöttünk, amikor belé hatolok. Aztán összeszorult a mellkasom, amikor bevillant egy kép, hogy nagy kerek hassal a gyermekemet hordja.

Az én gyermekemet.

Megdörzsöltem a mellkasomat. Ezt akartam vele. Ez a felismerés szinte térdre kényszerített. Senki más nem tudta volna megmelengetni a hideg szívemet, és arra késztetni, hogy olyan dolgokat akarjak, amikről soha nem is álmodtam.

A francba, még nem volt itt az ideje, de hamarosan. Kibaszottul hamarosan fel akartam csinálni.

Elhessegettem a gondolataimat, lehajoltam a nőmhöz, és az ajkaimat az övéhez nyomtam. – Ez az enyém? – kérdeztem az ajkain.

– Igen – válaszolta.

Az ajkaimmal végigsimítottam a nyakát, beleharaptam, és éreztem, ahogy megremeg. Kibaszottul imádtam, hogy csak az ajkaimmal ilyen reakciót váltottam ki belőle.

A mellbimbóját a számba véve megkérdeztem: – Ez az enyém? – Felpillantottam, miközben szoptam, és láttam, hogy bólint. Hátrahúztam a fejem, és összeszűkítettem a szemem. – Szavakat, Picim!

Megnyalta az ajkát. – Igen, Dallas, a tiéd.

Megfogtam a másik mellét, majd lecsúsztattam a számat a hasára. Behúzta a hasát és remegett, amikor a bőrét harapdáltam.

Egyre lejjebb haladtam, miközben a kezemmel tovább simogattam a melleit és csipkedtem a mellbimbóit, a számmal a domborulatához értem és megcsókoltam.

– Ez az én puncim?

– Ó, igen – mondta lélegzetvisszafojtva.

– Szép és csupasz nekem – Szabad kezemmel végigsimítottam a dombját, majd egy ujjamat egyenesen belecsúsztattam a szűk, nedves puncijába. Megfeszítette a testét és felnyögött. – Igen, ez a punci az enyém. Ez azt jelenti, hogy azt csinálok vele, amit akarok. – Bólintott. Mosolyogva elhúztam a kezemet, rácsaptam a puncijára, ami egy kiáltást csalt ki belőle, de az ujjamat a csiklójára tettem. A tenyeremmel szétdörzsöltem az ütést, hogy elvegyem a fájdalmat. Ha a szeme nem lett volna tüzes a vágytól, esküszöm, hogy a tekintete lézerként szúrt volna át. – Még mindig az én puncim?

– Igen.

Újabb csapás, miközben erősen dörzsöltem a csiklóját, hogy még több örömet okozzak neki, és egy kicsit enyhítsem a fájdalmat. Felkiáltott az érintésemtől. Csukott szemmel mozgott az ágyon, hogy a punciját magasabbra emelje felém.

– A szemed! – parancsoltam keményen. Kinyitotta a szemét, és a tekintetemet kereste. Elengedtem a mellét, és megfogtam a kemény farkam, majd fel-le simogattam. Felhevült tekintete követte a mozdulataimat. Jutalomként két ujjamat mélyen belé dugtam, amennyire csak tudtam.

– Igen – suttogta.

– Megdugom a szádat, miközben az ujjaimmal a puncidat dugom.

– Kérlek – könyörgött, mint egy jó kislány, és megnyalta az ajkát, miközben továbbra is a farkamat nézte.

Felkúsztam az ágyra, letérdeltem a matracra, és egyik kezemet a feje mellé tettem. Mivel a nőm meg volt kötözve, amit kurvára imádtam, megfogtam a farkam, és az ajkához nyomtam.

Lelkesedéssel szopogatta. A szájával akarta benedvesíteni a farkamat. Kibaszottul tökéletes.

Ahogy beledugtam a szájába és visszahúztam, ugyanolyan ritmusban csúsztattam ki-be az ujjaimat benne.

– Basszus – morogtam összeszorított fogaimon keresztül. Az érzés, ahogy a szája körül ölelt, kibaszottul elképesztő volt. – Igen, így, szopogass, baszki!

Mélyen beledugtam az ujjaimat, és kissé behajlítottam. Ő a farkam körül nyögdécselt, és felemelte a csípőjét az ágyról.

– Jézusom – sziszegtem, és kihúztam a farkam a szájából. Az ujjaimat is kihúztam belőle. Tudtam, hogy közel van az orgazmushoz. Éreztem, ahogy a falai elkezdtek összehúzódni. De én benne akartam lenni, amikor elélvez. Gyorsan a lába közé csúsztam, és egészen a golyóimig beledugtam a farkamat, ami mély morgást csalt ki belőlem, és a nőmet zihálásra késztette.

– Imádom a puncid érzését – mondtam, mielőtt a mellbimbója feletti bőrt a számba szívtam, majd erősen megharaptam. – Imádom a tested, drágám, de újra meg kell, hogy jelöljelek.

– Kérlek – könyörgött, hátát ívelve, ezzel felkínálva a másik mellét. – Szükségem van a nyomodra, de több mozgásra is szükségem van, viking emberem.

Lassan kihúztam magam belőle, csak a farkam hegye érintette a bejáratát.

Lenéztem a nőre, aki széttárva feküdt előttem az ágyon, és azt mondtam neki: – Soha nem éreztem magam elégedettnek az életben, mindig kerestem valamit, ami rendbe hozza az életemet. Nem tudtam, hogy csak rád van szükségem.

– Dallas – suttogta, majd felkiáltott, amikor keményen beléhatoltam, újra és újra. – Ó, istenem! A francba, én... – nyögte. A szemembe nézett, amikor elélvezett a farkamon, és láttam benne, mit érez irántam, ami kibaszottul ragyogott.

– Jézusom – morogtam összezárt fogakkal, és tartottam a tekintetét, miközben a spermám a nőmbe spriccelt. Egy utolsó lassú lökéssel azt mondtam: – Te már az első pillanattól fogva az enyém voltál.

Elmosolyodott. – Te pedig az enyém voltál. Most oldozz ki. A testünknek még sok mindenben újra meg kell ismerkednie, és meg kell érintenem téged. Megjelölni téged a sajátomként, ahogy te is tetted velem.

A farkam megkeményedett, nagyon tetszett ez a gondolat.

– Meddig maradsz? – kérdeztem, miközben kihúztam a farkam, és elengedtem a nőmet.

– Egy hétig. Tudod, hogy ez az első alkalom, hogy a kívülállók számára ténylegesen találkozunk, és őrülten egymásba szeretünk? Szóval jobb, ha udvarolsz nekem, és jól csinálod. Ez megmagyarázza majd, hogy miért randizom hirtelen egy melbourne-i motorossal, aki gyakran utazik Sydney-be, hogy meglátogasson, és miért vagyok hajlandó Melbourne-be költözni érte.

Felhorkantam. – Bármit megteszek, ha ez azt jelenti, hogy többet láthatlak.

Átölelte a vállam, és magára húzott, mielőtt sikerült volna még kioldanom a lábait. – Örülök, hogy szóltál, mert szeretnék kérni egy szívességet. Julian azt akarja, hogy...

Odahajoltam, és a fogam közé haraptam az alsó ajkát. – Ne vidd túlzásba, asszony.

Pimasz mosollyal megcsókolt, mélyen, hosszan, pont úgy, ahogy szerettem.

A fenébe, ki gondolta volna, hogy egyszer meg fogok őrülni egy nőért? Régebben minden olyan helyzetből kiszálltam, ami akár csak egy kicsit is kapcsolatra utalt, most pedig egyenesen belerohantam egybe, egyenesen annak a nőnek a karjaiba, aki az őrületbe kergetett az aggodalommal, aki felidegesített és ugratott. De kurvára nem is akarnám másképp.

Ő volt az igazi nekem. Az enyém volt.

 

Vége

 

 

Következik: Hear Me Out – Beast története